Most meg, ahogyan visszanézünk, hinni sem merünk a szemünknek.
A 2021-es billegő esztendő java már mögöttünk ásítozik.
Eltelt, mit eltelt, elrohant egy év. Egy csonka esztendő. Mi meg a biztató jóslatok ellenére szinte ugyanott toporgunk, mint tavaly ilyenkor. A járvány ugyanis minden terhével-félelmével-nyűgével ugyanúgy be kívánja árnyékolni az adventünket, a karácsonyunkat, az új évünket. Mint azt, mondhatni, menetrendszerűen, eddig is megtette...
Persze, ha hagyjuk.
Ha megint csak a világ összes nyűgével és bajával vágyunk foglalkozni, és – ahogyan azt Böjte Csaba is megfogalmazta – nem azzal törődünk, amivel kellene. Mármint a saját házunk tájával.
Ezért is jön megint az ideje az elcsendesedésnek, az önmagunkba tekintésnek. A bizalommal teli várakozásnak.
Jó lenne ráeszmélni, hogy adventet ír a naptár, ami töltekezésre hív – nem lemerülésre. Izgalmas várakozásra – nem feszültséggel teli rohanásra. A lélek ünnepségére – nem a test elgyötrésére.
Ma talán még időtállóbbak és megszívlelendőbbek Pilinszky János gondolatai:
„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Nagy Attila főszerkesztő
Ezt már olvasta?
Az etorobotika érdekességeiről szólt az MCC idei első előadása
Hogyan készülhet az ember számára elfogadhatóbb robot?...
