Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt ünneplő közönség!
Megtisztelő, hogy Önökkel ünnepelhetek itt ezen a felemelő helyen, a Csallóköz fővárosában.
Ezen a napon, amelyet államalapító királyunk emlékének szentelünk ünneplésre összegyűlt magyarok százezrei hallgatják és éneklik a magyar himnuszt. Ez így lesz ma is a világ minden táján.
Nem ez az egyetlen lelkeket emelő, összetartozást erősítő alkotás, amely eszünkbe jut ilyenkor, vagy amelyet közösen éneklünk.
Amikor megkaptam megtisztelő felkérésüket, nem tudtam nem gondolni a járványtépázta nehéz hónapok egyik legfelemelőbb pillanatára. Arra, hogy dunaszerdahelyiek felhívására magyarok ezrei álltak ki erkélyeikre, udvaraikra, hogy együtt énekeljék azt a dalt, amely nem Dunaszerdahelyen született, de innen indulva hódította meg sok magyar szívét.
Legismertebb sora – Mi egy vérből valók vagyunk – nehezebb és derűsebb órákban is képes arra, hogy generációkat kössön össze, magyarokat, éljenek a világ bármely országában.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Dunaszerdahely összekötötte a magyarságot és példát mutatott összefogásból. Köszönet érte. Mi mást is mondhatnánk egy olyan városnak, amely évszázadokon keresztül biztos menedék volt, és a kommunizmus évtizedeiben is képes volt megőrizni értékeit és magyar közösségeit.
Tisztelt ünneplők!
Az, hogy egy vérből valók vagyunk, valójában nem csak pár hónapja és pár éve, hanem évszázadok óta kötelez minket. Kötelez minket Szent István óta. És azt az örökséget, amelyet ő ránk hagyott, bő ezer éven keresztül sikerült megőriznünk. És ha olykor el is vették tőlünk az összetartozás érzésének egy-egy darabját, mi mindig visszaszereztük azt.
Ezer év eltelt, de van, amit ezer év elmúltával is elmondhatunk.
Van saját országunk. Ország, amely az otthonunk és a hazánk, amely hazája azon honfitársainknak is, akiket a történelem viharai elszakítottak tőlünk.
Van saját hitünk, keresztény, amely vígasztal és megtart bennünket, és amelyhez akkor is ragaszkodtunk és ragaszkodunk, ha nem illeszkedik a fősodorba.
Van kultúránk, időtálló, megtartó, értékteremtő, amely világraszóló teljesítményekre képes.
És végül, ami a legfontosabb: van szabadságunk. Most már a kezünkben van, évszázadok küzdelmeivel szereztük meg, és ha már megszereztük, többé nem eresztjük.
Tisztelt ünneplő közönség!
Szent István számos intelme közül az egyiket különösen erősen vésték be a századok. „A fiak kövessék az elődöket”.
Jöhetett tatár, jöhetett török vagy szovjet, jöhettek ideológiák vagy birodalmak, mi követtük az elődöket, és megvédtük az örökséget, amelyet államalapító királyunk ránk hagyott.
Kellett hozzá szellemi teljesítmény, kellett hozzá szívós akarat és páratlan vezetői képességek, és mindannyiszor kellett összefogás. És amikor ez megvolt, akkor az ország erősödött, és a magyarok emelt fővel jártak.
De jól tudjuk azt is: voltak idők, amikor az ország vezetői sajnos megfeledkeztek az örökségről és letértek az István által kijelölt útról. Nem is kell nagyon régmúltba néznünk, így éltük át a 21. század jelentős részét.
Évtizedeket töltöttünk úgy, hogy a hazánkat kiárusították, lakóit kizsigerelték, testileg és lelkileg fenyegették, és hazugságban tartották. Önöket, határon túli testvéreinket pedig magukra hagyták és megalázták. Sokan még azt is állíthatták, talán nem vagyunk egy vérből valók sem.
Kedves barátaim!
Ma nem ilyen idők járnak. A járvány nehézségei ellenére az elmúlt évek azzal a bizalommal vérteztek fel minket, hogy még egyszer nem kell megélnünk ilyen időszakot. Az a remény szökkent szárba egyre erősebben, hogy a nehezen kivívott szabadságunk mellé egyre nagyobb jólétet is kiharcoljunk minden magyarnak. Úgy, hogy az ezt segítő döntéseket mi magunk hozzuk.
Augusztus 20-án megengedhetjük magunknak azt a szerénytelenséget, hogy azt mondjuk: az elmúlt 10 esztendő a magyarok felívelő időszaka volt. Az előttünk álló tennivalók mindig magasabbra tornyosulnak, mint az elért eredmények, de pár dolgot azért elmondhatunk:
Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok gazdasága már erősebben áll a lábán. És ha erősebben áll, akkor arra is van ereje, hogy a külhoni nemzettársait is támogassa.
Büszkék lehetünk arra, hogy minden korábbinál jobban támogathatjuk a családokat. Az anyaországban és a határainkon túl is. Mert fiak és leányok akkor követhetik az elődöket, ha megszületnek, és hittel tekintenek a jövőbe.
A magyarok büszkék lehetnek arra is, hogy helyreállították a munka becsületét. Nem az kap támogatást, aki mástól várja sorsa jobbra fordulását, hanem az, aki a saját erejétől és szorgalmától.
Tudunk még valamit: azt, hogy biztonság nélkül a gyarapodás ingatag lábakon áll. Ezért büszkék lehetünk arra, hogy hazánk idejében felismerte: minden elkényelmesítő szólam ellenére a biztonság a 21. században a legfontosabb titkos, vagy nem is olyan titkos erőforrás. Pár évszázad eltelt, de a magyarok még mindig őrzik határaikat, és őrizni is fogják.
Van még egy büszkeségpont, ezen a helyen nem tehetem meg, hogy ne szóljak róla. Jól emlékszem arra, hogy politika iránt érdeklődő sihederként milyen mélyen vágott a lelkembe 2004. december 5-e. Sokan éreztük úgy, hogy onnan nagyon nehéz lesz talpra állni. És mégis sikerült. Azért sikerült, mert Szent István öröksége nem értelmezhető az összetartozás érzése és az összefogás parancsa nélkül.
A magyar kormány ezért támogatja sokféle módon a külhoni magyar közösségeket. Olyan kötelességünk ez, amelyet semmiféle pénzügyi válság, semmiféle belpolitikai vita és még a járvány hónapjai sem írhatnak felül.
Támogatjuk a határon túli közösségeket abban, hogy őrizzék identitásukat, izmosodjon a gazdasági talapzatuk, és külön figyelmet szentelünk a családok támogatására legyen szó gyermekvállalásról, vagy oktatásról.
2021 a magyar-magyar együttműködés terén is az újrakezdés éve. Ezért a korábban megindított programok újraindulnak, és újak is születnek. A támogatások nagyságrendjét jól mutatja, hogy 270 külhoni magyar intézmény és közel 2000 külhoni szervezet kapott támogatást. Csak a Szülőföld program 224 ezer diákot támogatott abban, hogy a szülőföldjén vehessen részt magyar oktatásban. Talán azt is tudják, hogy egyre több anyaországi osztály vett részt külhoni osztálykirándulásokon. Most az a célunk, hogy a járvány miatt elmaradt látogatásokat bepótoljuk, így 50 ezer fiatal vehet részt ezeken a programokon. 50 ezer kicsi, de annál fontosabb új kötelék erősítheti majd a magyar összetartozást.
Egy ünnepi beszédben nem lenne illendő, ha egyfajta ipari beszámolóként minden támogatási programról részletesebben szólnék. Ehelyett csak annyit mondok röviden, de annál határozottabban: amíg ez a kormány van hivatalban, a külhoni magyarok számíthatnak a segítő kézre. Az, hogy minden magyar felelős minden magyarért, nem csupán szándéknyilatkozat, hanem tettek sorozata. Erre ezután is számíthatnak.
Tisztelt ünneplők!
Ezen példák alapján könnyen azt gondolhatnánk, hogy a legfontosabb kérdésekben mindannyian egyetértünk: a jólét mit sem ér biztonság nélkül, a határokat meg kell védenünk, a munka és a család alapvető érték, és erősítenünk kell az összetartozás kötelékeit. Időtálló és erős elvek ezek, mégis vannak, akik vitatják őket.
Vannak, akik gyengítenék a magyar és magyar közötti kötelékeket. Vannak, akik fellazítanák a hagyományos család megtartó kereteit. Olyanok is vannak nem kevesen, akik kivennék a legfontosabb döntések jogát a nemzeti kormányok kezéből. Mindezt azért, mert már a nemzetek megtartó erejében sem hisznek. Ők azok, akik megnyitnák a határokat a világ előtt, miközben érzéketlenek, ha a történelmi kisebbségek ügyéről van szó. Legyenek akár Brüsszelben vagy a budapesti Országgyűlésben, ők nem erősítik, hanem gyengítik a magyarok ügyét.
Éppen ezért egy hibát nem követhetünk el. Azt, hogy a számunkra fontos dolgokat magától értetődőnek vesszük, minden nap, minden héten meg kell értük küzdenünk. Külföldi tárgyalóasztaloknál, közösségi eseményeken, az országgyűlésben, vagy éppen a szavazófülkében. Nincs eredmény, amelyet ingyen adnának, és nincs értékünk, amely ne szorulna védelemre. Közös történelmünkből tucatnyi példát tudunk arra, hogy ártó erők egy év alatt is képesek lerombolni azt, amit magyarok milliói egy évtized, vagy évszázadok alatt felépítettek.. Ne hagyjuk! Sem idén, sem jövőre!
Tisztelt ünneplő közönség!
Bő ezer év eltelt, de van, ami változatlan. Akkor is, és most is a veszélyek korát éljük. Nekünk sok ilyen jutott, de van egy évszázadok alatt megkövült tanulságunk. Az, hogy akkor kerülünk ki erősebben az embert és nemzetet próbáló időkből, ha a legfontosabb döntéseket magunk hozzuk.
Nem vazallus államként, nem másodosztályú tagként, nem hűbéresként, hanem erős és büszke európai nemzetként, a magyarok érdekeit képviselő törvényekkel, elismerést parancsoló kultúrával.
Továbbra is azzal a makacs elszántsággal kell védenünk közösségeinket és magyarságunkat, ahogy az itteni DAC, a dunaszerdahelyiek csendes, de töretlen építő munkája tanította nekünk.
Nekünk most újra találkozónk van saját felelősségünkkel. Felelősségünkkel arra, hogy ezer év múlva is mi mondassuk el magunkról: egy vérből valók vagyunk. Jó szomszédokkal, erős közösségekkel, lelkeket összekovácsoló hittel.
Mert bármennyire is embert próbálóak a mostani idők egy dolgot azért véssünk fel magunknak. A magyarok legszebb napjai még előttünk vannak. És soha nem volt annyi lehetőségünk arra, hogy tegyünk is ezért.
Sok erőt kívánok ehhez a munkához, segítsen minket az a tudat, hogy Szent István álmánál nem ismerünk nagyszerűbb álmot!
Isten éltesse Önöket, Isten éltesse a dunaszerdahelyi magyarokat, Isten éltessen minden magyart a világ bármely táján.
