Mondtam is magamban, ez a gyerek még sokra viszi az életben, mert nem valószínű, hogy véletlenszerűen bukkan rá azokra az információkra, amit ő közölni szeretne velünk. Furdalt a kíváncsiság, mi ez a lendület, hát megszólítottam. A riporthoz megtisztelő figyelmüket kérve: olvassunk és tanuljunk…
– Fiatal korod ellenére nagyon jó meglátásaid vannak a focival kapcsolatban. Honnét meríted? Természetesen főként a DAC-ról beszélgessünk, de a labdarúgás trendjei nyilván szélesebb látókört kívánnak.
– Az első DAC-os emlékem egy vasárnapi édesapámmal való kerékpározás során született. Úgy 8-9 éves lehettem, a szünetben már ingyen lehetett bemenni a stadionba. A második félidőt a nyugdíjas lelátón ülve néztük végig. Annyi maradt meg bennem, hogy jó a hangulat, valószínűleg a DAC játszik, és a szemközti lelátó tele van aggatva magyar zászlókkal. Következő alkalommal, 2008-ban a DAC–Zsolna meccsen kerestük a helyünket, minél közelebb a B-középhez. Aztán mivel gyerekként nekem még túl hangos volt a tábor, picit visszahátráltunk. Kint voltam a Rózsahegy elleni zártkapus meccsen is a stadion mögött, amikor Kweuke góljaival nyertünk.
Bögi Róbert cikkének folytatását a Klikkout magazinban itt olvashatják el
