
A Csallóközi Idegenforgalmi Szövetség és az Arrabona EGTC együttműködésben megvalósított CultacrossM+ program záróeseményén, a „nyárnyitó” programon Somogyi Gábor igazgató üdvözölte a megjelent városi képviselőket, közéleti személyiségeket.
„E projekt legfontosabb célja az volt, hogy a két régiót összekapcsolja, olyan lehetőségeket kínálva az idelátogatóknak, és természetesen az itt élőknek is, amelyeknek keretében jól érzik magukat, jobban megismerik a régiót, annak hagyományait, illetve az általa nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket.
S nem titkolt cél, hogy az idelátogató turistákat rávegyük arra, hogy egy picit tovább maradjanak közöttünk, s ezáltal hozzájáruljanak a nyári időszak sikeréhez”
– fogalmazott Somogyi Gábor.
Egyben felhívta a figyelmet arra a cultacross.eu oldalon található
újabb 10-10, a Csallóközt és a Szigetközt bejáró tematikus útvonalra, amelyek segítenek szórakozási és pihenési lehetőségeket találni minden érdeklődő számára.
Hájos Zoltán polgármester bizakodó volt, hiszen nagy tervekkel vágnak neki a nyári szezonnak. A fürdőben a csapat pedig meg is tesz mindent azért, hogy az odalátogatóknak felhőtlen, szép és kikapcsolódással teli nyarunk legyen, mondta a polgármester
„Megkezdődik a szünet, várjuk a családokat, mert itt nem csak, jó, de biztonságos is együtt lenni. Használjuk ki azokat a szolgáltatásokat, amit a fürdő nyújt. Érezzék jól magukat!” – fogalmazott Hájos Zoltán, hozzátéve, hogy
szeretnének bekapcsolódni Szlovákia fejlesztési programjának keretén belül egy nagyszabású fejlesztésbe is.
„Korábban bővült a hotelrész, azonban nincs megfelelő belső vízfelület, hogy az igényeket ki tudjuk elégíteni. Ezért hosszú távon az a tervünk, hogy a belső medencék vízfelületét bővíteni szeretnénk – értelemszerűen vele a szolgáltatásokat is. Ha uniós forrásokat tudunk erre felhasználni, akkor biztos, hogy a régióban élők, és az idelátogatók még inkább értékelni fogják a termálfürdő szolgáltatásait.”
A polgármester szerint ez által a hotel kapacitását az idényen kívül is megfelelő módon ki tudják majd használni.
(nagy)
Ezt már olvasta?

„Közösségünk fejlődése, városunk fejlesztése”
Ma délelőtt Szelle Erika mérnöknő, városi képviselő...

Véget ért az alapszakasz, negyeddöntős csúcsmérkőzés lesz Dunaszerdahelyen
Befejeződtek a 2025-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság...