Back to top

Nagy tervek elé néz a fürdő – nyárnyitó a Thermálparkban

Publikálva: 2021, július 2 - 09:45
A szünet első napján hivatalosan is elstartolt az idei nyári szezon a dunaszerdahelyi Thermálparkban. Az esemény célja nem titkoltan a fürdőre, valamint a régió látnivalóira irányítani nem csak az idelátogató turisták, hanem a helyi lakosok figyelmét is.
Nagy tervek elé néz a fürdő – nyárnyitó a Thermálparkban

A Csallóközi Idegenforgalmi Szövetség és az Arrabona EGTC együttműködésben megvalósított CultacrossM+ program záróeseményén, a „nyárnyitó” programon Somogyi Gábor igazgató üdvözölte a megjelent városi képviselőket, közéleti személyiségeket. 

„E projekt legfontosabb célja az volt, hogy a két régiót összekapcsolja, olyan lehetőségeket kínálva az idelátogatóknak, és természetesen az itt élőknek is, amelyeknek keretében jól érzik magukat, jobban megismerik a régiót, annak hagyományait, illetve az általa nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket.

S nem titkolt cél, hogy az idelátogató turistákat rávegyük arra, hogy egy picit tovább maradjanak közöttünk, s ezáltal hozzájáruljanak a nyári időszak sikeréhez”

– fogalmazott Somogyi Gábor. 

Egyben felhívta a figyelmet arra a cultacross.eu oldalon található

újabb 10-10, a Csallóközt és a Szigetközt bejáró tematikus útvonalra, amelyek segítenek szórakozási és pihenési lehetőségeket találni minden érdeklődő számára. 

Hájos Zoltán polgármester bizakodó volt, hiszen nagy tervekkel vágnak neki a nyári szezonnak. A fürdőben a csapat pedig meg is tesz mindent azért, hogy az odalátogatóknak felhőtlen, szép és kikapcsolódással teli nyarunk legyen, mondta a polgármester

„Megkezdődik a szünet, várjuk a családokat, mert itt nem csak, jó, de biztonságos is együtt lenni. Használjuk ki azokat a szolgáltatásokat, amit a fürdő nyújt. Érezzék jól magukat!” – fogalmazott Hájos Zoltán, hozzátéve, hogy

szeretnének bekapcsolódni Szlovákia fejlesztési programjának keretén belül egy nagyszabású fejlesztésbe is. 

„Korábban bővült a hotelrész, azonban nincs megfelelő belső vízfelület, hogy az igényeket ki tudjuk elégíteni. Ezért hosszú távon az a tervünk, hogy a belső medencék vízfelületét bővíteni szeretnénk – értelemszerűen vele a szolgáltatásokat is. Ha uniós forrásokat tudunk erre felhasználni, akkor biztos, hogy a régióban élők, és az idelátogatók még inkább értékelni fogják a termálfürdő szolgáltatásait.”

A polgármester szerint ez által a hotel kapacitását az idényen kívül is megfelelő módon ki tudják majd használni. 

(nagy)

Ezt már olvasta?

Címkék: Thermalpark
Cookies