![Nagy Attila felvételei A mobiloltóponton, illetve otthonukban kapták meg többen ma az oltást Dunaszerdahelyen](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/j%C3%BAn/9/ata_2975_0.jpg?itok=zzA3x-u2)
Még májusban tájékoztatta a járás polgármestereit Dunaszerdahelyen Jozef Viskupič megyeelnök a mobil oltópontok tervéről, amelyekkel a megye elsősorban a 70 év felettiek, illetve a súlyosan egészségkárosodott 60 év feletti személyek oltását könnyíti meg.
Azóta a kihelyezett oltás lehetőségét, a megye egészségügyi segítségét több településen, így Dunaszerdahelyen is igénybe vehették a lakosok.
Hájos Zoltán polgármester elmondta, hogy ma egyrészt a Sikabonyi Közösségi Házban kaphatták meg az érdeklődők az oltást, de többeket otthonukban keresett ma fel a csapat – többük ugyanis súlyosan egészségkárosodott, illetve ágyhoz kötött betegeknek.
Összesen 22 lakost oltott ma be a mobil oltócsapat.
A helyszínen a polgármester megköszönte az egészségügyiek munkáját, valamint az oltakozók készségét, bár egyben a csalódottságát is kifejezte, amiért kevesen jelentkeztek a szépkorúak közül az első oltásnak erre a lehetőségére.
(nagy)
Ezt már olvasta?
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...