
Az iskolák alkalmazottainak tesztelése, csakúgy, mint azon óvodai alkalmazottaké, akik kapcsolatban lesznek a jövő hét folyamán a gyerekekkel, már meg is történt.
Emellett az intézmények fokozatosan készülnek arra is, hogy a gyerekek – amint ezt a körülmények, illetve a járványügyi helyzet lehetővé teszi – visszatérhessenek a tantermekbe.
Ennek egyik feltétele a gyerekek és szüleik letesztelése lesz – a mintavételi pontokat pedig az iskolákban állítják fel.
Ezeknek a tesztelőpontoknak a létrehozását már két dunaszerdahelyi iskolában – a Vámbéry Ármin Alapiskolában és a Jilemnicky utcaiban – már engedélyezték is, míg három további alapiskola kérvényét most bírálják el.
Az előzetes tervek szerint az iskolai tesztelések január 22–24. között zajlanának.
(na)
Ezt már olvasta?
Közterületen szemetel? Nem tartja rendben a telkét? Fontos változások léptek életbe a szabálysértési törvényben
2026. július 15-én országosan hatályba lépett a...
Értesítés áramkimaradásról: augusztus 13., augusztus 24.
A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató Rt. (Západoslovenská...