
Az egykori szakrális kisemlék egy közlekedési balesetben rongálódott meg, azután határozta el a társulás, hogy a város segítségével felújíttatja a képfülkét.
„Az egykori városhatáron emelt szoborfülkéből már régebben ellopták a szobrot, s megrongálták annak vasrácsát is. A tejediek gondoskodtak mindig róla, hogy friss virág vagy mécses legyen a Szűzanya szobránál a fülkében. Köszönet érte a Perczell és a Lukács családoknak. Társulásunk ebben az évben tartotta megalkulásának 15. évfordulóját, így szükségét éreztük, hogy a járvány idején a városnak mi is besegítsünk, szerény lehetőségeinkhez mérten” – mondta Karaffa Attila alpolgármester, a társulás elnöke.
„Lokálpatriótaként valljuk, hogy az ember a szülővárosától ne csak kérjen, hanem adjon is, sokszor oly kicsiny dolgok tudják naggyjá, erősebbé tenni lelkiekben környezetünket. A szoborfülke elkészítése az önzetlenséget is szimbolizálja, hiszen a mesterek, Kiss Antal és Nagy Gyula mindenféle anyagi juttatás nélkül vállalták a munkát. A városi közterület-fenntartó vállalat, a Municipal munkatársa, Svanda Mihály, illetve igazgatója, Jányi József is azonnal a segítségünkre sietett. Köszönet a munkájukért! – tette hozzá.
(pt)
Ezt már olvasta?

A csendes vasárnap után hétfőtől viharokra lehet számítani
Hétfőn (szeptember 8-án) az ország nagy részén zivatarok...

„El nem feledett szomszédok” – a gyűlölet és a faji üldöztetés áldozataira emlékeznek
Dunaszerdahelyen szeptember 9-én csatlakoznak az „El nem...