Az első virtuális térbe áthelyezett találkozót még az iskola informatikai szaktanterméből követték, ill. onnan jelentkeztek be a szakmai foglalkozásokra, a kidolgozandó feladatokat viszont a digitális távoktatásra való átállás miatt már nekik is online kellett megoldaniuk. A második forduló workshopjára és a harmadik forduló programjaira már otthonaikból kellett bejelentkezniük.
A verseny fő témakörét ezúttal Márai Sándor és Szabó Lőrinc életműve képezte.
A nívós, gondolkodásra késztető tesztkérdések, keresztrejtvények, feladványok gyakran okoztak fejtörést a diákoknak, akik a versenyre való felkészülés során sokszor az esti órákban is „összeültek“, hogy megtalálják a helyes válaszokat. Szerencsére versenyzőinknek sikerült mindkét feladatlapot határidőre kidolgozniuk. A megadott olvasmánylistából kiválasztott szöveghez kapcsolódó videót is időben elkészítették, s mindezt úgy, hogy a csapattagokat nem egy esetben több száz kilométer választotta el.
Öröm volt figyelni, ahogyan motiválják, inspirálják egymást a csapatok; öröm volt látni a csillogó arcokat, amikor megtalálják valamelyik összetett feladványra a megoldást, az odaillő választ. Büszkeséggel töltött el, hogy a kísérő foglalkozásokba bátran, kreatív hozzászólásokkal kapcsolódtak be.
A sok munka meghozta gyümölcsét, az ötödikesek (Vaczulka Júlia Viktória, Hajas Viktória, Marafkó Bernadett) csapatának Szabó Lőrinc Vízió egy hangversenyen és Szél hozott, szél visz el c. verseire készített videója elnyerte a zsűri tetszését és első helyezést ért el.
A meglepő sikeren kívül talán a legnagyobb élmény a közös gondolkodás volt, az irodalmi beszélgetések, az örömteli viccelődések. A felkészülés során, még ha csak virtuálisan is, de legalább egy picit „privát” is találkozhattunk, hiszen diáknak, tanárnak egyaránt nagyon hiányoznak most az órák utáni, ill. folyosói beszélgetések.
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke mondta a következőket, s gondolatával teljes mértékben azonosulni tudok:
„Soha nem a versenyekre vagy a felvételire való felkészítést tartottam a magyartanár fő feladatának. Tanárként is, tankönyvszerzőként is úgy gondolom, hogy olvasókat kell nevelnünk, olyan befogadókat, akik képesek a művel való találkozásra, akik ezt a találkozást az ön- és világértelmezés izgalmas kihívásaként tudják megélni.”
Kis Lívia felkészítő tanár
Ezt már olvasta?
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...