![Illusztrációs felvétel (pixabay) A kormány a járványhelyzet súlyosbodására készül](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAl/16/mask-5356697_1920_0.jpg?itok=NeEfWJZY)
„Összegeztük az összes eddig szerzett tapasztalatot, hogy minél jobban felkészülhessünk egy újabb veszélyhelyzetre” - mondta a miniszter.
Tárgyaltak az idősotthonok és szociális otthonok védőeszközökkel való felszereléséről és a helyi valamint a megyei önkormányzatokkal való együttműködésről is. „A válságstáb kedden nem fogadott el semmilyen további óvintézkedést” - tette hozzá Mikulec.
Az ülésen részt vett Richard Rybníček, Trencsén (Trenčín) polgármestere, a Szlovákiai Városok Uniójának elnöke, valamint Jozef Viskupič, Nagyszombat (Trnava) megye elnöke és a nyolc megyeszékhelyet tömörítő SK8 elnöke. A megyék azt szeretnék, ha a fennhatóságuk alá tartozó szociális otthonokban ismét tesztelnék a Covid-19 betegségre a kórházi kezelésről visszaszállított lakókat. „A szakértők kielemzik, hogy szükség van-e ilyen óvintézkedésre” - mondta Mikulec.
Rybníček azt szeretné, ha a városok uniójának és a Szlovákia Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) képviselője is tagja lehetne a központi válságstábnak.
Arra figyelmeztetett, hogy a járvány még nem ért véget és helyi járványgócok alakulnak ki.
A válságstáb feltehetően már nem fog elfogadni az ország egész területére érvényes rendelkezéseket, hanem a járványgócokban, az egyes városokban és településeken kialakuló helyzetet fogja kezelni” - tette hozzá Rybníček. Ehhez világos és részletes útmutatót kell kidolgozni az önkormányzatok számára.
Viskupič megjegyezte, tanácskoztak a szociális otthonok és egyéb megyei intézmények felszereléséről és az Állami Tartalékalap feladatairól is. Szeretnénk tudni, kinek mit kell beszereznie, hogy ne ugyanazokra a dolgokra költsünk a forrásainkból” - magyarázta.
A válságstáb tárgyalt a búcsúkról, vásárokról, szüreti mulatságokról és a karácsonyi vásárok megrendezéséről is. „A válságstáb tagjainak álláspontja egyértelmű. Nem ajánlják olyan rendezvények megtartását, ahol ellenőrizetlen nagyságú tömeg gyűlhet össze”
- mondta Rybníček. Szerinte egyelőre nagyon kérdéses, hogy egyáltalán a karácsonyi vásárokat meg lehet-e majd tartani.
ma7.sk
Ezt már olvasta?
![Augusztus elsejétől jön az egynapos autópálya-matrica](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/10/road-7087957_1280.jpg?itok=Y9naQVoe)
Augusztus elsejétől jön az egynapos autópálya-matrica
Augusztustól lehet majd egynapos autópálya-matricát...
![A külföldi utazási és munkaajánlatok megbízhatóságáról tanácsos alaposan meggyőződni](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/13/travel-5219496_1280.jpg?itok=B8i3VFJn)
A külföldi utazási és munkaajánlatok megbízhatóságáról tanácsos alaposan meggyőződni
Minden külföldi utazási, munka- és nyelvtanfolyam-ajánlat...