Back to top

A kormány a járványhelyzet súlyosbodására készül

Publikálva: 2020, július 16 - 07:35
Az állam felkészül a járványhelyzet súlyosbodására és a lehetséges második hullámra – jelentette be a központi válságstáb keddi ülése után Roman Mikulec (OľaNO) belügyminiszter. A stáb megvitatta az egyes minisztériumok további feladatait.
A kormány a járványhelyzet súlyosbodására készül

„Összegeztük az összes eddig szerzett tapasztalatot, hogy minél jobban felkészülhessünk egy újabb veszélyhelyzetre” - mondta a miniszter. 

Tárgyaltak az idősotthonok és szociális otthonok védőeszközökkel való felszereléséről és a helyi valamint a megyei önkormányzatokkal való együttműködésről is. „A válságstáb kedden nem fogadott el semmilyen további óvintézkedést” - tette hozzá Mikulec.

Az ülésen részt vett Richard Rybníček, Trencsén (Trenčín) polgármestere, a Szlovákiai Városok Uniójának elnöke, valamint Jozef Viskupič, Nagyszombat (Trnava) megye elnöke és a nyolc megyeszékhelyet tömörítő SK8 elnöke. A megyék azt szeretnék, ha a fennhatóságuk alá tartozó szociális otthonokban ismét tesztelnék a Covid-19 betegségre a kórházi kezelésről visszaszállított lakókat. „A szakértők kielemzik, hogy szükség van-e ilyen óvintézkedésre” - mondta Mikulec.

Rybníček azt szeretné, ha a városok uniójának és a Szlovákia Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) képviselője is tagja lehetne a központi válságstábnak.

Arra figyelmeztetett, hogy a járvány még nem ért véget és helyi járványgócok alakulnak ki.

A válságstáb feltehetően már nem fog elfogadni az ország egész területére érvényes rendelkezéseket, hanem a járványgócokban, az egyes városokban és településeken kialakuló helyzetet fogja kezelni” - tette hozzá Rybníček. Ehhez világos és részletes útmutatót kell kidolgozni az önkormányzatok számára.

Viskupič megjegyezte, tanácskoztak a szociális otthonok és egyéb megyei intézmények felszereléséről és az Állami Tartalékalap feladatairól is. Szeretnénk tudni, kinek mit kell beszereznie, hogy ne ugyanazokra a dolgokra költsünk a forrásainkból” - magyarázta.

A válságstáb tárgyalt a búcsúkról, vásárokról, szüreti mulatságokról és a karácsonyi vásárok megrendezéséről is. „A válságstáb tagjainak álláspontja egyértelmű. Nem ajánlják olyan rendezvények megtartását, ahol ellenőrizetlen nagyságú tömeg gyűlhet össze”

- mondta Rybníček. Szerinte egyelőre nagyon kérdéses, hogy egyáltalán a karácsonyi vásárokat meg lehet-e majd tartani.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies