
Gröhling elmondta, a következő héten a minisztérium bemutat egy oktatási segédanyagot, amely abban adna útmutatást a pedagógusoknak, hogyan csökkentsék év végéig a korábban előírt tananyagot.
„Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy meghatározzuk a legfőbb oktatási területeket. Ezek közé fognak tartozni mindenekelőtt a nyelvek, a kommunikáció, a matematika, az emberrel és társadalommal, valamint az emberrel és a természettel összefüggő ismeretek oktatása” – fejtette ki.
Hozzátette, az alapiskolák első négy évfolyama számára azt fogják javasolni, hogy egy tanítási napon két fő oktatási területet kombináljanak, a felsőbb évfolyamok számára azonban azt tanácsolják, hogy egy nap csak egy területtel foglalkozzanak.
Gröhling vitapartnere, a szlovák parlament oktatásügyi bizottságának alelnöke, Ľubomír Petrák (Smer-SD) szerint azzal, hogy a diákok értékelése szóban is megtörténhet, a tanulók részben elveszítették motivációjukat.
„Jobb megoldásnak tartottam volna, ha egyfajta kombinált értékelést vezetünk be. Például egy tananyag százalékos értékelését össze lehetett volna kapcsolni a hiányosságok szóbeli értékelésével” – magyarázta Petrák.
Gröhling a vitaműsorban elmondta, az oktatás egészét nem lehet a digitális oktatással helyettesíteni. „A tanulók és a tanárok fizikai kapcsolatára szükség van”, fogalmazott a miniszter, aki szerint sok változást pénz nélkül is meg lehet oldani. Ennek kapcsán megjegyezte, a jövőben például sort kell keríteni az iskolák racionalizására.
Ezt már olvasta?
Négy szlovák párt – a Progresszív Szlovákia, az SaS, a Szlovákia Mozgalom és a Demokraták –, valamint a Magyar Fórum állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Dunaszerdahelyen
Közös sajtótájékoztatót tartott a Vásártéren a...
Hájos Zoltánnal és teljes, 21 fős jelöltlistával indul a Magyar Szövetség Dunaszerdahelyen
A Magyar Szövetség dunaszerdahelyi szervezete...