Egy plébános nagycsütörtöki gondolatai – 2020-ban...

Nemcsak a napjainkban, hanem már azelőtt is be szoktunk bekapcsolódni az online szentmisékbe és istentiszteletekbe. Nemrég az egyik istentisztelet egy hatalmas üvegpalotából volt közvetítve. A központi tér ízlésesen volt berendezve és mindenki kényelmesen helyet foglalhatott. A igét hirdető lelkipásztor mellett tanúságtevők is megjelentek és énekkarok és szólisták. Voltak akik állandóan mosolyogtak, aztán nevettek és sírtak, állandóan tapsoltak és látszólag jól szórakoztak is. 

Nekem is sok minden tetszett, de úgy elgondolkodtam, hogy vajon krisztusi közösség e minden rendezvény, amelyek mi keresztények hozunk létre? Érdemes elgondolkodni arról, hogy: Hiányzik-e nekünk ezekben a napokban a hívő testvérek közössége? Az istentiszteleten való jelenlétünkkel gazdagítjuk-e testvéreinket a hitben? Elfogadjuk-e ott egymást? Megbocsájtunk-e egymásnak a mindennapokban is? Hozunk-e áldozatot minden embertársunkért, amikor az istentisztelet után a világba lépünk? 

Miért ezek a kérdések? Azért, mert csak akkor válik nyilvánvalóvá, hogy krisztusi közösségeket alkotunk, ha a mindennapokban is az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek hajlékai vagyunk és maradunk. 

Ma, nagycsütörtökön a hívek csak lélekben vehetnek részt az Utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisén, amelyen nemcsak azt élik meg, hogy Jézus nevében gyűlnek össze, hanem azt a misztériumot, hogy részesülnek Krisztus megváltó áldozatában, amely egyszer és mindenkorra megtörtént az Egyház eucharisztikus áldozatában újra és újra jelenvalóvá válik és így a világ végéig fennmarad.

A mai estén erőteljesebben átéreznünk, hogy e szentségben Krisztus valóságos teste és valóságos vére van jelen és ezt a titkot érzékeinkkel ugyan nem, de Jézus Krisztus isteni tekintélyére támaszkodó hitünkkel megragadjuk, szívünkbe fogadjuk és Aquinói Szent Tamás (+1274) szavaival így imádjuk: 

„Imádlak áhítattal, Isten, rejtelem! Aki e jelekben titkon vagy jelen.
Néked egész szívem átadja magát, mert téged szemlélve elveszti magát.
Szem, ízlés, tapintás megcsalódhatik, de a hallás rólad hittel biztosít:
Hiszem, amit hinni Isten Fia szab, igédnél, Igazság, mi van igazabb?”

Az imádás után a mai szertartásban meghívást kapunk arra, hogy elidőzzünk az Eucharisztia jelenlétében és megköszönjük Krisztusnak, hogy eledelként éltet minket. A tapasztalatból tudjuk, hogy mi emberek a földi táplálék nélkül lemaradunk lábról és nem tudunk nehéz munkát végezni és ugyanúgy a lelki táplálék nélkül sem tudunk szeretni, megbocsájtani, szenvedni, harcolni és győzedelmeskedni. Egymásért is imádkozzunk, hogy Isten kegyelméből egyek legyünk a kenyértörés közösségéhez.  

Segítsen minket ezen a napon Szent Ágostonnak (+430.) mindig aktuális és igaz testvéri bíztatása: „Vedd naponkint az Élet kenyerét, hogy naponkint használjon neked és ne szűnj meg küzdeni, hogy naponkint méltónak bizonyulj befogadni Őt.”