A népes közönség a tudatos gazdasági gondolkodás és pályatervezés témájáról hallhatott előadásokat. Elsőként Dr. Antalík Imre, a Selye János Egyetem tanára a szlovákiai magyar kisebbség gazdasági kultúra-fejlesztésének célzatával, fiatalok részére, pénzügyi ismeretek fejlesztésének témakörében készült információs kiadványt mutatta be, melynek címe Pénz, pénz, pénz.
Rajkovics Péter, a rendezvény ötletgazdája és a bizottság vezetője a két éve útjára indított Egy óra a gazdaságról projektet mutatta be, egyúttal tájékoztató előadást is tartott a résztvevőknek, akik között középiskolás diákok és tanárok egyaránt helyet foglaltak. Majd szó esett arról, mit kínál a sorozat második évadja, amely során videós és szöveges tartalmakkal egyaránt megszóllítják az érdeklődőket és egy kötet is segíti az pénzügyek közti tájékozódásukat.
A szünetet követően a Szűcs István-Urbán Péter Ha van cél, vezet oda út is című előadása következett, amely során interaktív módon a pályaválasztást kívánták könnyebbé és átláhtaóbbá tenni a szakemberek a fiataloknak. Tóth Tibor a magyariskola.sk portált mutatta be, amely remek lehetőséget kínál az oktatási információszerzés terén és a kisikolák megmaradásában is fontos szerepet játszik. A rendezvény utolsó előadását Bödők Károly, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. dunaszerdahelyi irodájának vezetője tartotta, aki a fiatalok vállalkozásindításáról beszélt. Egyúttal arra is kitért, milyen viszontagságok vezetnek a vállalkozói sikerhez és kiemelte, soha sem szabad feladni a próbálkozást.
A rendezvény folytatásaként a pénzügyi intelligencia témakörét érintő előadások sora folytatódik, legközelebb Galántán és Dunaszerdahelyen. Azok, akik hasonló, egy tanórás előadásra tartanának igényt, azok a www.facebook.com/egyoraagazdasagrol vagy a rajkovics [at] gmail.com-on érdeklődhetnek.
A rendezvényt és a sorozat léterjöttét a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány támogatta.
Ezt már olvasta?

Szladits Károly munkásságáról szóló Nemzetközi diákkonferencia Dunaszerdahelyen
Szladits Károly Nemzetközi diákkonferenciát szervezett a...

Polgármesteri díj Schevela Roland véradónak
Hájos Zoltán polgármesteri díjban részesítette a napokban...