Egy hónap elteltével elsősorban azt kell elmondani, valóban nem egyszerű feladat átvenni egy olyan városi közintézmény vezetői posztját, mint amilyen a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, hiszen kiemelt fontosságú intézménye nem csupán Dunaszerdahelynek, de a járásnak és magának Csallóköznek is. Nagy a felelősség és nagyon sok a tennivaló.
Így az első hónapban a munkatársak bevonásával megismerkedtem a Csaplárral, fel kellett mérni jelenlegi állapotát – noha még előttünk áll még egy teljes és átfogó leltár (ami már folyamatban van), hogy lássuk a teljes örökséget. Egy ilyen méretű és szerteágazó szervezői feladatokat végző intézménynél azonban ez nem is lehet másképp.
Fejlesztésekre, illetve az előkészített, átfogó koncepció megvalósítására így elsősorban csakis azután lesz lehetőség, miután a művelődési központ mindennapi feladatainak alapvetően szükséges feltételeit maradéktalanul biztosítjuk, illetve felszámoljuk az eddigi hiányosságokat.
Gondolok itt például olyan egyszerű dolgokra, mint a sok évtizedes irodai felszerelések cseréjére (egyelőre minimális feltöltésére, pl. irodai székekkel), vagy hogy belső munkatársaink számára végre az intézmény biztosítson mobiltelefont, s ne a sajátjaikat használják a mindennapi munkaköri feladataik elvégzésére. Az sem tartható manapság, hogy három kolléga osztozzék egy számítógépen… Ezeket próbáljuk fokozatosan, csakis a lehetőségeinkhez mérten orvosolni.
A prioritás tehát most a művelődési központ mindennapi feladatainak a gördülékeny biztosítása, a Csaplár szervezeti állapotának javítása kell legyen. Ezzel párhuzamosan igyekszem becsempézni azokat a terveket is, amelyeket első körben szeretnénk megvalósítani – csak hogy néhányat említsek: ilyen a készülő online jegyvásárlás biztosítása, a pozitív kommunikáció kiépítése, a házirend, a szabályrendszer, a nyomtatványok elkészítése, a mobilis ruhatár és büfé az első emeleten, illetve bekapcsolódni minél több pályázati lehetőségbe…
Örülök annak is, hogy a kulturális bizottság kihelyezett ülése során betekintést nyert a jelenlegi állapotokba, s a bizottsági tagok is biztosítottak a támogatásukról, ami azért is fontos, mert egy ilyen munka csakis közösen, csapatmunkával építhető tovább.
Ezt már olvasta?
Fénnyel írt csodák – nagy érdeklődés mellett mutatták be Dunaszerdahely fotókrónikáját
A várostörténet egy különleges területével gazdagodott...
Jövő héten lesz a Samaria Klezmer Band lemezbemutató koncertje
A Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség és a Csallóközi Múzeum...