![Rózsár Vince felvételei A városi média tovább segítené a sportklubok népszerűsítését](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/jan/24/perfects-sport_017-kell-2_0.jpg?itok=sVj_rb9p)
Kezdésként A. Szabó László, a részvénytársaság elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, a városi médiát működtető vállalat kommunikációs cég, amely fontosnak tartja az információk eljutását a médiafogyasztókhoz, s ezt folyamatosan szeretnék még hatékonyabbá tenni, ezért is szerveztek ilyen találkozót.
Ezután Rajkovics Péter, a Perfects Rt. igazgatója mutatta be röviden a három médium – a DSTV, a Dunaszerdahelyi Hírnök és a dunaszerdahelyi.sk – megjelenési sajátosságait, jelezve, nem titkolt céljuk, hogy minél több hasznos információt szolgáltassanak, beszámoljanak a dunaszerdahelyi eseményekről, s azok teljesítményéről, akikre büszkék lehetünk.
Bíró Éva, a városi televízió főszerkesztője a folytatásban megkérte a résztvevőket, hogy időben értesítsék a média képviselőit a szervezett eseményekről, hogy tervezni tudják azokról a tudósítások készítését, valamint programajánlók megjelenését.
Nagy Attila, a Dunaszerdahelyi Hírnök és a dunaszerdahelyi.sk főszerkesztője pedig felvázolta annak a dunaszerdahelyi.sk portálon létrejövő felületnek a részleteit, amely az információk megosztását a jövőben hatékonyabbá és egyszerűbbé tenné, s amely a Dunaszerdahelyi Városi Rendezvénynaptár alapjaiul szolgálna. Kiemelte azt is, az első ilyen találkozóról van szó, amelyet majd továbbiak is követnek, így a közeljövőben a kulturális, az oktatási és más tevékenységet folytató intézmények, szervezetek képviselőivel is le szeretnének ülni egyeztetni.
Ezután a klubok képviselői osztották meg véleményüket a kezdeményezés kapcsán, s egyúttal az eddigi együttműködést is pozitívan értékelték a városi médiumokkal. A további fejlesztési lehetőségeket is támogatták, sőt olyan ötlet is született, hogy közös erővel egy sportválasztó nap keretén belül mutassák be a klubok tevékenységeiket az alapiskolás gyerekeknek.
A jelenlévők megegyeztek, hogy a közös egyeztetést személyesen és elektronikusan is folytatják, s természetesen ezen folyamatba azokat is bekapcsolják, akik a csütörtöki találkozón elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni.
Ezt már olvasta?
![Bari Jenő: Dunaszerdahelyről és az akkori csapatról csakis szép emlékeim vannak](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/16/2025-02-16_bari_jeno-fo.jpg?itok=YMaePQIB)
Bari Jenő: Dunaszerdahelyről és az akkori csapatról csakis szép emlékeim vannak
A füleki származású Bari Jenő az 1990-es években a DAC...
![Kikapott ugyan a HC DAC B, de jó játékot mutatott a csapat](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/5/2025-02-05-hc-dac-b.jpg?itok=59zudOhE)
Kikapott ugyan a HC DAC B, de jó játékot mutatott a csapat
A HC DAC Dunaszerdahely női B csapata vasárnap a szlovák...