Ő maga a történelem, az idők kezdetétől napjainkig! A DAC-stadion egykori főbejárata nagy csaták túlélője. 1983-ban járunk, amikor a „TJ DAC Poľnohospodár”, vagyis a dunaszerdahelyi Testnevelési Egyesület egy egész országgal kacérkodva a legjobbak közé vette az irányt. Gyönyörű címere volt, kissrác koromban annyiszor lerajzoltam, hogy mostanra csukott szemmel is menne. Sárga és kék, bálján meghajló búzakalásszal, ami nem csak a vidéket, hanem az itt élő dolgos embereket is szimbolizálta. Jobb felső sarka kissé megtört, hogy mit is jelképezett ez a „stigma” talán senki sem tudta. Egy hiányzó dacoló pajzsdarab, békeidőben. A kapu felirata csak ennyi: STADION T.J. D.A.C.
Az első „csata” idején hétéves voltam, ő már akkor vén létére lecserélte a mögötte álló fapados lelátóját.
Özönlött a nép, de a nagykapu csak a kiváltságosokat bocsájtotta be. Megtiszteltetésnek vettem, mikor először átléphettem rajta én is. Dugig telt lelátók, szurkolók alacsony földsáncokon, és a kultikus prolitribünön. A focikapuk mögötti ovális „erődítmények” ívét a fák is követték, hogy a bátrabbak még rájuk is felmásszanak. A nagykapu két oldalán egy-egy ajtó. Forgókapuk számlálták hányan mentek be rajtuk, figyeltem ahogy a számláló átváltott. Kézzel gépelt műsorfüzet a zsebben, diákjegyem sarkát letépte a karszalagos rendező. Később a műsorfüzet sarka is perforált volt, az került a gyűjtőbe, hogy a félidőben sorsolás alá vessék.
A Sport utcai időkapu első fejezete számomra egy DAC–Léva mérkőzés volt. Az első emlékkocka a sok kilométernyi filmtekercsen.
Bögi Róbert írásának folytatását ide kattintva olvashatják el a KlikkOut weboldalán.
