No, tehát a magukat kitomboló, a továbbjutással kielégülő és megsimogatott szurkolóknak nem volt idejük fellélegezni, máris menni kellett Aranyosmarótra egy olyan mérkőzésre, amely hivatott volt rávilágítani a csapat jelenlegi állapotával összefüggő három nagyon fontos dologra.
Először: sikerül-e kiharcolni a rendkívül fontos három pontot, hogy jól indítsuk a bajnokságot? Másodszor: ki foglalja el Šatka helyét a védelem közepén? Harmadszor: melyik arcát mutatja a Lengyelországban gólt szerző Ramírez?
A legegyszerűbb témával kezdjük. A mérkőzés nagy részében nyújtott, nem túl meggyőző teljesítmény ellenére is kiharcoltuk a három pontot. A meccsvégi nyomásunkkal és a bulldogakaratunkkal úgy megroppantottuk az ellenfelet, hogy semmi kétségünk sem lehet a három pont megszerzésének jogosságáról.
A labdarúgást kilencven percre játsszák, és ezt Praženica edzőnek sem szabad elfelejtenie, aki azt követően, amit Marić-csal egy csomó, nem túl professzionális edzői munkát tettek le az asztalra Dunaszerdahelyen az új korszak hajnalán,
tegnap, hosszú évek után, jó ötletnek tartotta azt, hogy tiltakozásképpen nem nyújt kezet Hyballának. Lám-lám, a szlovák futball tele van vidéki kicsinyességgel, és a professzionális rátermettséget felváltotta a „parasztság” …
Örülök annak, hogy akkoriban Praženicát poggyászként magával vitte Marić. Csak így tovább, szlovák klubok, játszogassatok csak a középszer és az átlagon aluliság homokozójában, jó messzire tőlünk. Ezért is néz ki így a szlovák labdarúgás – a Slovantól a Slovanig –, és ezért képes a bajnok kiesni Európában egy olyan ellenféllel szemben, amelynek játékosai inkább hobbiként, szórakozásként tekintenek a focira – akárcsak én a Netflix nézésére…
Poór Tibor cikkének folytatása a KlikkOuton olvasható el!
