
A négytagú, Tobias Morgenstern (harmonika), Eudinho Soares (gitár), Guilherme Castro (basszusgitár), Javier Reyes (dob) felállású, német, brazil és kolumbiai zenészekből álló csapat felejthetetlen élményt szerzett a Vermes-villát újfent megtöltő közönségnek. Tobias Morgenstern mutatta be zenésztársait, miközben arra is kitért, hogy mindig érdekes és kreatív zenészeket keresett maga mellé. A hallgatóság számára hétfői fellépésük is bizonyította, hogy sikeres volt ez a keresés. A formáció vezetője az egyes zeneszámokról rövid ismertetőt mondott németül, a felvezetőket pedig városunk díszpolgára, az ismert harmonikaművész, Rácz Tibor tolmácsolta magyarul és szlovákul.
A koncert során romantikus és vérpezsdítő zeneszámok váltották egymást, majd ráadásként a tavaszt idéző dallamokat élvezhetett a közönség. A fülbemászó világzene, mely ötvözte a német népdalok, brazil ritmusok, és a dzsesszes hangzás világát, olyan hangulatot hagyott maga után, hogy bizonyára mindenki örömmel várja már a jövő évi Dunaszerdahelyi Zenei Napokat.
Ezt már olvasta?
Az elszakítottság idővel beférkőzik az ember zsigereibe
Péntek kora este két író, újságíró, Jezsó Ákos és...
Gazdag és sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket áprilisban a Csallóközi Népművelési Központ
Áprilisban is pezsgő kulturális élet jellemzi a...
