Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő közösség!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Dunaszerdahely város Önkormányzata és jómagam nevében az 1848-49-es Magyar Forradalom és Szabadságharc 171. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi megemlékezésen.
Nemzeti ünnepeink közül március 15-e a legnagyobb magyar nemzeti ünnepünk, amely magában hordozza a fiatalos lendületet, a szabadság iránti vágyat, a bátorságot a hősiességet és nemkülönben a hazaszeretetet.
Számunkra, a Felvidéken élő magyar nemzethez tartozó embereknek részére is van 171 év távlatából ennek az ünnepnek tanulsága és üzenete.
Tanulsága az összefogás létrejöttében rejlik, mivel az Osztrák Császárság területén egyes társadalmi csoportok másképp képzelték el a társadalmi változások tartalmát és annak mélységét, a különböző nézetek ellenére Bécsben tört ki először a forradalom. Magyarországon a társadalmi változások igénye még az ország függetlenedésével is párosult. Másképp kívánta a változásokat az arisztokrácia, másképp akarták a polgárok, a földművesek és a jobbágyok. S e különbözőség ellenére az arisztokraták, a polgárok és a jobbágyok összefogtak hazaszeretetüktől vezérelve, hogy önálló Magyarországot hozzanak létre. Így tudott együttműködni, Kossuth és Széchenyi, holott minkettőjük másképpen gondolkodott és másképp gondolták a társadalmi változások megvalósítását.
Mi pedig itt Felvidéken nem vagyunk képesek találni egy platformot, amely biztosítaná a felvidéki magyaroknak az egységes politikai érdekképviseletet. Miért is van szükségünk 4 különböző politikai erőre, hogy egyetlen érdeket képviseljen? Ezáltal erőink szétforgácsolódnak, nem tudunk hatékony érdekképviseletet biztosítani magunknak, viszont biztos, hogy vannak olyan politikai érdekek, amelyeknek ez igencsak megfelel. Ahogyan Kossuth és Széchenyi félretudták tenni eltérő nézeteiket, úgy biztosan mi is erre képesek lennénk, egy magasabb érdektől vezéreltetve, ez pedig a magyar nemzeti közösség megmaradása a szülőföldjén, a Felvidéken. Ha ezt nem lennénk képesek elérni, felmerül a kérdés, hiába való lett volna a magyar huszárok és katonák élete, amelyet a magyar szabadságért és függetlenségért áldoztak fel éppen az 1848-49-es forradalom idején?
A magyar forradalom- és szabadságharcban a társadalom széles köre vett részt, és mindannyian tudatosították, ha a forradalmat leverik, megtorlások következnek, a legrosszabb esetben még az életükkel is fizethetnek, hiszen egy fegyveres ellenszegülés maga volt a felségárulás, amelyet halállal büntettek. Tehát a forradalmárok, később a magyar honvédség tagjai a forradalom eszméjéért - a szabadság, testvériség, egyenlőségért, Magyarország függetlenségéért képesek voltak az életüket is feláldozni. Ők nem kerestek kifogásokat és indokokat, hogy miért nem vettek részt a forradalomban és szabadságharcban. Ők tudták mi a kötelességük, ők tudták mi a feladatuk.
Mi, pedig itt Felvidéken mintha elfelejtenénk eleink hősiességét és bátorságát. Mi viszont feladjunk a szülőföldünket, dédapáink, nagyapáink földjét eladjuk az idegeneknek, feladjuk az identitásunkat, nem merünk élni nyelvi jogainkkal, keresztnevünket sem vagyunk képesek magyarosítani, gyermekeinket nem adjuk magyar tanítási nyelvű iskolákba és még folytathatnám. Mi Felvidéken mindenre találunk indokot és kifogást, a forradalmárok és a hős katonák nem kerestek sem kifogást, sem indokot.
Ismételten felmerül bennem a kérdés, hiába való lett volna a forradalmárok kiontott vére, hiába való lett volna a csatatereken elesett magyar katonák halála, amelyet a magyar szabadságért áldoztak fel?
Ezek és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kapcsán. Köszönöm, hogy megoszthattak Önökkel a gondolataimat és köszönöm, hogy meghallgattak.
Végezetül el szeretném mondani, hogy hiszek abban, hogy a Felvidéken élő magyar közösségnek van sikeres jövője, amelyet mi mindnyájan közösen építünk, lehet, hogy néha nem ártana belenézni a tükörbe, hogy meglássuk önmagunkat és megláthassunk az előre vezető utunkat, kiutat.
Köszönöm szíves figyelmüket!
