Az előadások emlékeztették a tanárokat és a diákokat az 1918- as államalapításra, az 1968-as eseményekre és az újkori történelem egyes nem kívánt pillanataira. A történelmi eseményeket regionális szinten is a hallgatóság az előadások tükrében figyelemmel kísérhette.
A nap kiemelkedő programja volt az író-olvasó találkozó Durica Katalinnal. A találkozó apropóját a Rendes lányok csendben sírnak című könyve adta. Sajnos fekete folt Dunaszerdahely történetében a bűncselekmények sorozata, amik végigkísérik napjaink eseményeit is. A másik előadás témáját szintén az írónő könyve ihlette a Szlovákul szeretni, ami a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét boncolgatja.
Az Iskolanap szakmai kérdésekkel is foglalkozott, mint az egészségügyi dolgozó - praktikus nővér helye a Bősi Központi Mentőszolgálat munkájában.
Az elsősök avatása pedig fergetegesre sikerült, így ma nemcsak nem hagyományos módon tanultunk, hanem jót is szórakoztunk.
Horváth Mária
Felvételek az iskola archívumából
Ezt már olvasta?
A bársonyos forradalomra emlékezés jegyében kezdődött az idei Vámbéry Hét
Nyolc éves múltra tekint vissza a Vámbéry Ármin...