Érdekes táncmutatványok, remek zene és kiváló táncosok várják az érdeklődőket, s természetesen a dunaszerdahelyi versenyzők is harcba szállnak. Magyarország, Lengyelország, Csehország, Ausztria és Írország legjobbjai lesznek az ellenfeleik a hazaiaknak szombat délutántól, hiszen előbb a selejtezők, majd a hét párra vagy csapatra az esti finálé vár.
Összesen 14 versenyszámban láthatjuk majd érmekért táncolni az indulókat, a 14x14 méteres táncparketten. A nemzetközi mezőnyben a magyarországi versenyzők évek óta a legjobbak közé tartoznak, de a többi ország is kiváló táncosokkal érkezik a Csallóközbe, s a még csak rövid ideje működő dunaszerdahelyi RRC Športujsnami DS is egyre jobb eredményekkel várja a hétvégét. A legkisebb gyermekektől kezdve foglalkoznak a táncoktatással, de női versenyzőik is remekelnek, s így szeretnének több döntős helyezést elérni és dunaszerdahelyi érmeknek is örülni.
A bajnokság döntői szombat délután fél hatkor kezdődnek a városi sportcsarnokban, a belépő felnőtteknek 10 euró, 12 éves korig pedig 6 euró.
A WoodProcessing Cup 2018 támogatói a WoodProcessing, valamint a Sagax, Apartmany Krisztina, SILVA TRADE, X FIXIT SERVICE CENTER, Búšlak Oil, Mc Carter.
Ezt már olvasta?
Évértékelő évzárót tartott a Seishin Karate Klub
A Seishin Karate Klub a 2024-es évet évértékelővel zárta...