
A kivitelezés miatt a térképen jelölt területet az önkormányzat várhatóan az év végéig teljesen lezárja. Ez azt jelenti, hogy az érintett szakaszon sem gépjárművel, sem gyalogosan nem lehet majd áthaladni, és parkolásra sem lesz lehetőség.
Fontos ugyanakkor, hogy a környék intézményei a Fő utca felől továbbra is megközelíthetők lesznek.
Az önkormányzat jelzi, tudatában van, hogy a következő hónapokban a lezárás kellemetlenséget jelent az erre közlekedőknek. Ez azonban már a beruházás utolsó szakasza, amelynek befejezésével nemcsak a Szent István tér újul meg, hanem a közlekedési csomópont is rendezettebbé válik, hogy a forgalom – különösen a reggeli csúcsidőben – gördülékenyebben haladhasson.
A város ezzel párhuzamosan további parkolási lehetőségek kialakításán is dolgozik. A MOL Aréna mellett egy új, nagyobb kapacitású P+R parkoló előkészítéséhez szükséges folyamatok már zajlanak, amely a tervek szerint napközben ingyenes parkolási lehetőséget biztosít majd.
Most még néhány hónap türelmet kérnek. A cél, hogy az év végére lezárhassák a felújítást, és egy megújult térrel, rendezettebb és gördülékenyebb közlekedéssel adhassák vissza ezt a területet a városnak.
Az önkormányzat köszönik a türelmet és a megértést!
(dunstreda.sk)
Ezt már olvasta?
Vásárinfók: Milyen gyermekprogramok lesznek a 44. Csallóközi Vásárban?
A legkisebbekről sem feledkeznek meg a 44. Csallóközi...
Családi programokkal és a Halott Pénzzel búcsúzik szombaton a 44. Csallóközi Vásár
Szeptember 26-án, szombaton egész napos családi és...
