Markovics János, 4. danos mester, aki a klub és egyben az országos szervezet vezetője is, látta el a táborvezetői feladatokat. Magyarországról két vezető vett részt az oktatásban, Fris Ferenc, 4. danos és Bodó Zoltán, szintén 4. danos mester, de a sikeres hazai Hupian Kristína is vezetői feladatokat látott el. Kristína az idén sikeresen teljesített övvizsga után pont a tábor során vette át a Japánból érkezett övét, így 2. danos mesterként dolgozott már a táborban.
Napi három edzést tartottak bontott csoportokban - tudásszintnek megfelelően. Az edzéseken különböző technikákat sajátítottak el, többek között: légzéstechnikát, helyes testtartást - testrendszerrel és testtudattal, irányváltásokat, küzdelmi mozgást és természetesen küzdelmek is zajlottak.
A tábor programjai között szerepelt továbbá közös dobolással egybekötött meditáció és éneklés, a hatodik érzék fejlesztése is. Az Életmód program során beszélgettek Fris Ferenc mesterrel, de volt még íjászkodás, kardbemutató, ostorhasználat és nem maradt el a Sayonara (viszont látásra) parti sem.
Övvizsgára is volt lehetőség a tábor alatt, melynek során először a technikai részt teljesítették, majd kemény küzdelmek következtek. Több főnek is beérett a több éves munkája. Kurcsík Márk, Pulay Attila, Jakab Adrienn (Csallóközaranyos) és Szilágyi Virág (Ekel) tett sikeres vizsgát második sárga övre, ami már a zöld öv kapuja. Cserepes Zoltán (Nemesócsa) barna övre tett sikeres vizsgát, akinek 10 év munkája érett be. Összesen 14 főnek sikerült előbbre lépnie.
Markovics János mester úgy búcsúzott a táborlakóktól, hogy jövőre ugyanitt találkoznak, de addig még rengeteg edzőtábor, és verseny vár rájuk. Többek között szeptember 8-án a 6 órás küzdő maraton, majd kisebb versenyek, és végül az év legnagyobb versenye: az Európa-bajnokság, ami Magyarországon, Budapesten lesz november végén.
A rövid tájékoztatáshoz Markovics mester nem felejtette el azt is hozzátenni, hogy szeptembertől mindenkit szeretettel várnak az új induló tanfolyamaikon!
fotók: Seishin Karate Klub
Ezt már olvasta?
Dupla győzelemmel kezdtek a dunaszerdahelyi sakkozók
Az elmúlt hétvégén, november 23-24-én dupla fordulóval...
A második körben is sikeresen teljesített a TopRunDS
Simonyban (Partizánske), a téli úszók szlovák kupája...