A verseny szokásosan délelőtt kezdődött az ünnepélyes bevonulással, és megnyitóval, ahol a polgármester asszony Fekete Iveta köszöntötte a megjelent versenyzőket, nézőket és klubvezetőket, és megköszönte Markovics Jánosnak (Seishin Karate Klub vezetőjének) hogy megszervezte ezt a nagyszabású rendezvényt. Továbbá Szabó József a sportbizotság elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Majd Markovics János köszönetet mondott Fekete Ivetának, hogy töretlenül támogatja a rendezvény létrejöttét. Ezután Kis Gita, az Energy klub Komárom képviseletében ajándékot adott át a klub válogatott versenyzőinek: Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak, Trenčík Nikolasnak, Lovász Miklósnak (Keszegfalváról) Kovács Kata Zsófiának (Ekecsről) Cserepes Zoltának (Nemesócsáról) Rózsa Annának, Fodor Gergőnek és Kósa Tamásnak (Dunaszerdahelyről) Jakab Adriennek, és Domonkos Istvánnak (Csallóközaranyosról).
A megnyitó után 3 tatamin indultak a küzdelemek 9-től 14 éves korig. Itt emelném ki Szabó Andrást Ekelről, aki az első két küzdelmét bíróival nyerte, majd a döntőt pedig wazarival, igy ismét szlovák bajnok lett. Vígh Lara Nagymegyerről mindkét küzdelmét fejrúgásokkal nyerte így megérdemelten lett első. A kezdőknél kiválóan küzdöttek Süli Károly, Miklós Noémi, Borbély Barnabás, Vargha Balázs.
Majd ebéd után következtek az Ifjúsági, Junior, és Felnőtt küzdelmek. Markovics Ádám Keszegfalváról az Ifjúsági nehézsúlyban az első küzdelmét K.O.-val nyerte horvát ellenfelével szemben. A második küzdelmében klubtársával Szabó Bálinttal küzdött ahol két wazarival jutott tovább. Majd a döntőben magyar ellenfelével szemben, aki 40 kg-mal volt nehezebb szintén két wazarival győzött, így ismét szlovák bajnoki címet szerzett. Vígh Vivien Ekecsről az első küzdelmét wazarival nyerte szépen betartva az előre megbeszélt taktikát. Sajnos a döntőben alul maradt a nála 20 kg-mal nehezebb ellenfelével szemben, így második lett.
A gyerekek is nagyon lelkesen küzdöttek. Színvonalas küzdelmeket láthatunk, külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért. Összesen 62 kategóriában hirdettek győztest, ebből 28 kezdő, és 34 haladó. A Seishin Karate Klubból 16 fő tudott felállni a dobogó legfelső fokára.
Energy cég különdíját kapták:
Markovics Ádám (Keszegfalva)
Valkó Barnabás (Wasabi)
Nika Jakobović (Samobor)
Markovics János különdíját kapták:
Patrik Kračun (Zagreb)
Cserepes Zoltán (Nemesócsa)
A polgármester-asszony különdíját, a polgármester kupát Mayer Krisztián (Ekel) kapta, aki nagyon sokat fejlődött, és szép eredményeket el mind hazai mind Nemzetközi szinten a 2015/16-os évben.
A dunaszerdahelyi klub eredményei:
1.helyezettek - Bartal Ákos Zalán, Ozorák Márk, Borbély Barnabás.
2.helyezettek - Karika Rebeka, Sebők Dávid, Gulázsi Tibor, Hájas Kornél.
3.helyezettek - Kósa Tamás, Rózsa Anna, Hadač Benjamin, Köböl Attila, Mészáros Erik, Nagy Áron, Alföldi András.
A következő megmérettetés Ekecsen lesz április végén, amit még megelőz egy felkészítő edzőtábor.
Ezt már olvasta?
A második körben is sikeresen teljesített a TopRunDS
Simonyban (Partizánske), a téli úszók szlovák kupája...
Ifistákkal is pontokat hozott Kassáról a HC DAC B csapata
Szombaton, november 16-án a HC DAC Dunaszerdahely B...