A dunaszerdahelyi óvodák nagycsoportos gyermekeinek tizenkét fős csapatai számára szervezett váltóversenyek, focitorna, kőtélhúzás, 30 m-es síkfutás jelentették a nagy élményt. A gyerekzsivajtól hangos közösségépítő feladatokat a szurkoló szülők hatalmas ovációi kísérték. Mint a szervezők elmondták, a játékos formával a cél az volt, hogy megalapozzák a mozgás szeretetét, hiszen az „fejleszti a gyermekek állóképességét, egyensúlyérzékét, izomrendszerét, koordinált mozgását, keringési rendszerét és nem utolsósorban személyiségét. A sportoló gyereknek nagyobb az önbizalma, több az energiája, jobb a koncentráló-képessége, erősebb az önfegyelme.”
Az eseményt dr. Hájos Zoltán polgármester nyitotta meg, köszöntve a gyerekeket és szüleiket. Beszédében örömét fejezte ki, hogy Dunaszerdahelyen első ízben megszerveték az ovisok számára az olimpiát. Annak a fontosságát is hangsúlyozta, mennyire szükséges a mai, mobilokon felnövő gyerekekkel megszerettetni a sportot, a mozgást. Külön megköszönte az óvónőknek, és a szülőknek, hogy segítették a kicsiket a felkészülés során.
A két és félórás versenyt követően végül a dobogó legfelsőbb fokára a Széchenyi utcai ovi csapata állhatott, míg másodikként a Jesensky utcai, harmadikként pedig a Komensky utcai óvoda gyerekei végeztek.
A rendezvényen a Kukkónia, és a DAC 1904 futballklub részéről is köszöntötték a versenyző gyerekeket, Dunaszerdahely városa részéről pedig dr. Horváth Zoltán és A. Szabó László alpolgármesterek, Bubniak Júlia hivatalvezető, valamint Szabó Dezső, az Iskolai Szolgáltató Központ vezetője szurkoltak a kicsiknek.
Az oviolimpia képgalériáját itt tekinthetik meg!
Ezt már olvasta?
Gólgazdag mérkőzések a 2. Csallóközi kézilabda kupán
Öt csapat közreműködésével zajlott a „2. Csallóközi...
Dupla győzelemmel kezdtek a dunaszerdahelyi sakkozók
Az elmúlt hétvégén, november 23-24-én dupla fordulóval...