A rendezvény tavaly még a Csaplár Benedek VMK-ban zajlott, de ahogy Iván Tamás, a szervező Szlovákia Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke megnyitójában kiemelte, idén bebizonyosodott, hogy kinőtték annak keretein, s így idén a városi sportcsarnok fogadta be egy napra a felvidéki vállalkozókat. Az elnök egyben bemutatta szervezetük működésének eddigi legfontosabb rendezvényeit, s jelezte, idén is újdonságokkal jelentkeznek, ilyen a mentorprogram vagy éppen a klubkártya. Ez utóbbi kedvezményeket biztosít a tulajdonosának azon vállalatoknál történő vásárlás esetében, akik jelentkeznek a Szlovákia Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségéhez.
Horváth Zoltán alpolgármester üdvözölte a rendezvényt, amelynek második alkalommal is Dunaszerdahely adhatott otthont. Egyben kiemelte, hogy a 2014-es első Baross Gábort Terv bemutatóját követően, amely városunkban zajlott, Csallóköz fővárosa fontos helyet foglal el a felvidéki gazdaságfejlesztésben. Kiemelte, hogy mindez nem is véletlen, hiszen a megyében, de a felvidéki magyar járások szintjén is éppen itt van a legtöbb egyéni vállalkozó, akik fontos szerepet vállalnak a gazdaság működésében. A résztvevőknek hasznos kapcsolatteremtést, új barátságokat kívánt, amelyek segítségével egyre fontosabb szerepet vállalhatnak a gazdaság fellendítésében.
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenetét Csányi Norbert, az államtitkárság munkatársa olvasta fel. Ebben kitért arra, milyen fontos a gazdaságfejlesztés a szülőföldön való maradás szempontjából, egyúttal arra is figyelmeztetett, éppen az ilyen találkozók segíthetnek a kölcsönös kapcsolatteremtésben a vállalkozók között.
Ezt követően elkezdődött az előadások sora, amely több területen kínált szakmai fejlődési lehetőséget a résztvevőket, s egész nap kiállítók sokasága kínálta termékeit és szolgáltatásait a sportcsarnokban.
Ezt már olvasta?
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...
![Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250201_1806082.jpg?itok=RVpuTIRS)
Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet vezetősége és tagsága...