„Az édesanyák tápláló, vigyázó szeretete egy életen át végigkísér minden embert. Ez a szeretet az, amely nem szab feltételeket, nem követel, nem kételkedik. Ez a szeretet az, amely úgy tart meg magának, hogy közben el tud engedni” – fogalmazott köszöntőjében Simon Ferenc, a polgári társulás elnöke a szép számban megjelent hölgyek, édesanyák előtt.
Puha György, Sikabony városrész képviselője is köszöntötte az ünnepségre érkezetteket, kiemelve, hogy az általuk kapott szeretet valéóban az egyik legnagyobb csoda a világon. Hozzátette: nem csak az a nap az övék, hanem az év minden egyes napja, hiszen gondoskodásuk mindig átölel bennünket.
Puha Györgynek Simon Ferenc egyben külön megköszönte a sikabonyiak részéről azt az odafigyelést és segítséget is, amelyet a képviselő részéről kapnak. A beszédeket követően az édesanyákat köszöntő szavalatok hangzottak el, majd a társulás mellett működő énekkar zenés betétje zárta az ünnepi alkalmat, amelyen az édesanyáknak süteménnyel és frissítővel kedveskedtek.
Ezt már olvasta?

„Közösségünk fejlődése, városunk fejlesztése”
Ma délelőtt Szelle Erika mérnöknő, városi képviselő...

Átadták és megáldották a sikabonyi temető ravatalozóját
A szentmisét követően ünnepélyesen átadták és megáldották...