A múltidézés jegyében a világhálón egyre több 20-30 éves kép jelenik meg Dunaszerdahelyről, annak utcáiról, ahol a kor szellemében a gépkocsik száma még szerény volt. Napjainkban természetesen elképzelhetetlen az autók nélkül a mindennapok, ezért is fejlődnek az útjaink, más kérdés, hogy a közlekedés biztonságán túl az egymásra való odafigyelés is fontos.
Gyakran tapasztaljuk ugyanis, hogy néhány sofőrnek önmagán kívül nem sok minden számít akkor sem, ha éppen kis időre le kell állnia. A büntetés lehetősége számára nem jelent gondot, de persze nem is annak kellene a figyelemre ösztönöznie a polgárokat. Úgy tűnik, az individualizmus korában elfelejtettünk, hogy a társadalom alapja a kölcsönösség, s a felebaráti odafigyelés nem csupán a keresztény tanítás fontos eleme, hanem a demokráciának is.
A megújuló utakat ugyanis csak akkor tudjuk majd megfelelő módon használni, ha ott mindenki megfér egymás mellett. Ahogy az új kerékpárutak kapcsán sem a néhány eltűnő parkolóhelyet fogjuk könnyezni, hanem annak örömhírét terjesztjük, hogy Dunaszerdahelyt már átszeli egy út, ahol külön helyet kapnak a kerékpárosok.
Figyeljünk oda a másikra, még akkor is, ha legtöbben az autónk melegéből figyeljünk a hidegebb őszi napokon tekerőket vagy éppen sétálókat, mert ahogy Jerome David Salinger közismert gondolatában is megjegyezte, van mit elődeinktől tanulnunk. „Szerencsére volt köztük, aki feljegyezte az akkori problémáit. Tanulsz majd belőlük, ha akarsz. Mint ahogy egyszer, ha valamit már felmutattál életedben, valaki más tanul majd tőled. Csodálatos, kölcsönös folyamat.”
Rajkovics Péter, főszerkesztő
Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/16.számában.
