Back to top

Nívós programok, színes kavalkád várja a vásár látogatóit

Publikálva: 2018, augusztus 26 - 09:23
Jelentős változásokra nem kell számítani, „csak” még jobb, még hangulatosabb vásári forgatagot szeretnénk biztosítani a látogatóknak.

„Elöljáróban az egyik, talán legfontosabb közlendő: a Csallóközi Vásár az idén is ingyenes” – kezdi a 38. Csallóközi Vásárról szóló tájékoztatást Pápay Zoltán, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal pénzügyi osztályának főosztályvezetője, a vásár igazgatója. „Annak ellenére, hogy időnként felröppennek hírek a belépős vásárról, illetve a környék településein is fizetőssé vált több rendezvény, mi tartjuk a hagyományt, és továbbra is ingyenesen látogatható a vásár, programjaival együtt.”

Mivel csúszik a MOL Aréna építése, így az idén nem lesznek jelentős változások az eddigiekhez képest, maradnak megszokott helyükön a vásár hangulatához nagymértékben hozzájáruló étel- és italárusok, a különböző portékát árusító standok. Az eddigi helyen lesz látogatható a borok utcája is, ahol Dél-Szlovákia és Magyarország borászatai kínálják majd különlegességeiket. A tavaly nagyon bevált változtatást az idei vásárban is megtartják: a kézművesek utcája a stadion parkolójának már elkészült részén lesz található, az idén is itt kereshetik többek közt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara standjait. Mivel a vásár idejére kísérőrendezvényként testvérvárosi találkozót is szervez a város, az egyes települések bemutatkozó standjai is ezen a területen „vernek sátrat”, ahogy erre a területre kerülnek a testvértelepülések kézművesei is.

A kulturális programok is a megszokott, központi részen zajlanak. „Ami a műsort illeti, ugyanúgy szeretnénk megszólítani minden réteget – gyereket, fiatalt, idősebbeket, lesz folk, nóta, musical, míg a főműsoridőben neves, elsősorban magyarországi zenekarok lépnek fel. Úgy hiszem, elég színes és nívós programot sikerült biztosítanunk.”

Tavaly a vásár idején nagyon kellemetlen idő volt, az idén remélhetőleg a jobbik arcát mutatja majd az időjárás. Ennek ellenére, a tavalyihoz hasonlóan, a vásár központi területének nagy része be lesz sátorozva. Mivel a zenekarok nem tudnak pótidőpontot biztosítani, így mindenképpen meg lesz rendezve mindegyik koncert.

„Ami a korábbi vásárokon bevált, és emelte a minőséget, azt szeretnénk továbbvinni, ha lehet, akkor fejleszteni” – mondja a vásárigazgató. „A központi színpad melletti két nagy LED-panel az idén is üzembe lesz állítva, és kiküszöbölve a tavalyi problémát, már eleve mozgatható állványzaton lesz elhelyezve.”

A helyszínek kapcsán egyetlen változtatást kell eszközölni, a vásári attrakciók egy része átkerül a sportcsarnok és a körforgalom közötti szabad területre. Ami tavaly nagy problémát jelentett, az a szemét volt. A korábbi gondból tanulva megemelt személyzeti és gépállomány dolgozik majd a vásárban, ugyanakkor a szemétgyűjtési frekvenciát is sűrűbbé teszi a Municipal vállalat. Bizonyára kényelmetlenség a környék lakói számára, de az előző évhez hasonlóan fel kell majd készülni a Gyurcsó István utca egyirányúsítására, mivel itt parkoló sáv lesz kialakítva, de erről természetesen időben tájékoztatjuk a lakosokat.

„Örömmel várjuk a helyieket és a bővebb régióból idelátogatókat, és bízunk abban, hogy a Csallóközi Vásár 38. alkalommal is az ősz kiemelkedő eseménye lesz” – zárta szavait Pápay Zoltán.

Ezt már olvasta?

Cookies