Back to top

Nevet kapott a regionális könyvtár ifjúsági osztálya

Publikálva: 2018, december 10 - 17:01
Névadó ünnepség részesei lehettünk pénteken, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár ifjúsági osztálya névadójának.

A Kodály Zoltán Alapiskola és a Smetana ligeti Alapiskola 2. osztályos kisdiákjai cicákkal kapcsolatos verseket, mondókákat, énekeket adtak elő, mert bizony az ifjúsági osztály neve a cicákhoz kapcsolódik, mostantól ez lett Cica Mica könyvtára.

Lacza Ilona, a könyvtár megbízott igazgatója szólt a megjelentekhez, majd kérte fel Karaffa Attila alpolgármestert és Ľubica Malát, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat Kulturális osztálya könyvtári szekciójának vezetőjét a kedvesen hivatalos névadóra. Különböző édességeket felhasználva keresztelték el az ifjúsági osztályt, melyet később a szereplő gyerekek kaptak meg. Közben Ľubica Malá arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy ma, az internet világában is szeressék a könyveket és az olvasást. Karaffa Attila pedig azt kívánta, hogy amint a cicákat simogatják a gyerekek, úgy simogassa lelküket a könyvek világa.

A keresztelő után a szereplők örömmel fogyasztottak az ünnepi tortából - mely mi mást is ábrázolhatott, mint a névadó Cica Micát. Közben az ANTRE Kiadó igazgatója, Alena Paľová és Jana Krajčovičová írónő képes összeállítását tekinthették meg szebbnél szebb cicákról. A falakról pedig Bazsó Adrianna, a közelmúltban a könyvtárban is bemutatkozó amatőr festő cicás képei tekintettek le kedvesen a látogatókra. De voltak további dorombolók is a könyvtár ifjúsági osztályán. Az ablakokat, a polcokat plüss cicák díszítették. Ráadásként egy igazi, élő cica fogadta a kíváncsiskodókat, maga is érdeklődéssel tekintve rájuk. Biztonsági okokból a kis szőrpamacs üveg mögül nézelődött, majd az ünnepség végeztével sietett is haza a megszokott környezetébe.

Lacza Ilona elmondta azt is, hogy az ünnepi névadó kapcsán a Cica olvasóklub is megnyílt, ahová igazán érdemes ellátogatni. A könyvtár látogatásáért kapott pecsétekből tízet összegyűjtve ugyanis meglepetést érdemelnek a kis látogatók.

Péntektől tehát Cica Mica várja szeretettel az érdeklődő kis könyvmolyokat a regionális és városi könyvtár ifjúsági osztályára.

Ezt már olvasta?

Cookies