Back to top

A néptánc közösséget is épít

Publikálva: 2016, december 20 - 09:22
A Csallóközi Néptáncegyüttest Strieženec Horváth Rudolf alapította 60 évvel ezelőtt Pozsonypüspökin. 1958–59 között Somorján, 1960-tól pedig a mai napig Dunaszerdahelyen működik. Az együttesnek olyan neves művészeti vezetői, koreográfusai voltak, mint Quittner János, Dudek Ferenc és Brandl Ferenc. 2014 februárjától Oláh Attila és Kovács Anita vezeti az együttest, mellettük tánckarvezető még Écsi Nóra. Oláh Attilával beszélgettünk.

– A miénk az egyik legrégebben folyamatosan működő néptáncegyüttes Szlovákiában, az elsők között alakult, s mindig magas színvonalon működött. Tavaly ünnepeltük egy nagy volumenű műsorral a jubileumunkat, 60+ címmel. A műsor első felében a régi táncosaink különböző korosztályai léptek fel, majd a másik felében a Használjon! című új, teljes estét betöltő előadásunkat mutattuk be.

– Hogyan került az együttes élére?

– Jómagam 1987-ben kezdtem el az együttesben táncolni, utána elmentem katonának, majd a Szőttesben folytattam. Ekkoriban már Brandl Ferenc vezette, majd 1995-től egy évig én, s utána újra Brandl. Feri halála után egyrészt a táncosok, illetve Ibolya Ildikó is felkért, hogy vegyem át az együttest, így 2014 óta az én vezetésem alatt működik.

Az volt a tervem, hogy minden évben legalább egy nagy műsorral jöjjünk. Az egyik évben mindig a Csallóközi Gála kerül bemutatásra, ez a tematikus műsorunk. Ide mindig meghívunk egy hozzánk közel álló vendégegyüttest. Az első ilyen két éve volt, akkor a Szőttes lépett fel, most pedig a soproni Pendelyes néptáncegyüttes állt velünk a színpadra. Hasonlóan, mint két éve, most is egy prológ volt a nyitószám, amelyet közösen táncolt a két együttes. Idén ez egy magyar verbunk volt, de különleges, hiszen lányok is felléptek. Mégpedig azért, mert van egy különleges hely Szatmárban, ahol a lányok is táncolták a verbunkot. Utána félórás műsort adott a vendégegyüttes, majd mi jöttünk. Ezúttal szerepeltek a gyerekeink is, ugyanis szeptembertől újjáalakult a gyerekegyüttesünk. Ők utánpótló csapatként a Csallóközi részei, s ugyancsak szeptemberben alakult meg az Apró Csallóközi is, vagyis két gyerekegyüttes működik ma a Csallóközi égisze alatt. A mostani műsorban mindkét kis csapat fellépett.

– Honnan merítenek, s honnan a kifogyhatatlan energia munkájukhoz?

– Csakis tiszta forrásból táncolunk, nem visszük el a táncszínház felé az előadást, nem mintha ezzel valami problémám lenne, de az a hitvallásom, munkásságom lényege, hogy csakis tiszta forrásból építkezzünk. Tiszta koreográfiák, tiszta tánc jellemez bennünket.
Harminc éve csöppentem bele ebbe a „világba”, és az életemmé, véremmé vált, bár tudatosan akkor nem is tanultam ezt. Persze, ma már más a helyzet, most már teljesen tudatos a dolog. Hogy miképp működik? Először meg kell tanulnom magamnak is a táncanyagot, általában videókról, gyűjtésekből, vagy saját gyűjtésekből merítve, s utána ezt kell átadnom minél hitelesebben a táncosaimnak. Amikor egy táncanyagot már tökéletesen tudunk (persze ilyen nincs, mert nincs tökéletes tudás), még hozzátesszük önmagunkat is. Ezt követi a koreografálás, a rendezés, illetve az adott tánc elhelyezése egy műsorban. Úgy, hogy az ott valóban hasson, s éljen.

S hogy honnan az energia… Az egyik példaképem, Szabó Szilárd mondta, azt várták tőle a táncosai, hogy energiát adjon. Ő erre azt felelte, csak úgy lehet adni, ha kap is. Valahogy én is így vagyok ezzel, engem is a táncosaim éltetnek, visznek előbbre.

– Ma eléggé nagy az érdeklődés a néptánc iránt…

– Az olyan műsorok, mint a Páva, nagyon sokat segítenek ebben, s új dimenziókba helyezik, másképp mutatják meg a munkánkat. Az állandó szereplés is erősíti az érdeklődést. Például mikor a tánctörténeti tanórát elvisszük az iskolákba, sokszor utána odajönnek hozzánk a gyerekek jelentkezni az együttesbe. Valóban többen táncolnak most, mint régebben, Dunaszerdahelyen két nagy együttes is működik. Azt látom, van jövője a néptáncnak, de hogy valóban ereje és értelme legyen, rengeteg munkát igényel. Nekem is erről szól minden percem. De azt is el kell mondanom, hogy amit mi csinálunk, annak az egyik legfontosabb része a közösségépítés. Amikor összejövünk, igazi közösséggé kovácsolódunk, s ezáltal értéket is teremtünk. Mikor a félszáz nálunk táncoló gyerek fellép, s mi ott látjuk szüleiket, nagyszüleiket, tudjuk, hogy ők már velünk együtt magukénak érzik ezt a kultúrát, s viszik tovább.

– Mik a jövőbeli terveik?

– Nyár elejére tervezünk egy nagy gyerekműsort, ősszel pedig jön a Csallóközi új nagybemutatója. S közben természetesen tánctábor, fellépések… Várunk mindenkit, aki a gyerekcsoportunkhoz akar csatlakozni, csütörtökönként van a próba a kultúrházban az 1–3-as korosztálynak fél háromtól, a felsőbb korosztályoknak pedig háromnegyed négytől. De szeretnénk a felnőttegyüttes mellett egy utánpotló csapatot is indítani, ide is várjuk az érdeklődőket.

Ezt már olvasta?

Cookies