Az előkészületeket, valamint a vele kapcsolatos feladatokat 4 pedagógus vállalta magára: Bugár Edit, Csiffári Renáta,Görcs Linda és Vörös Mária. Lázasan készültek gyermekeink erre a napra, hiszen mindannyian szeretik a meséket. A legkisebbeknek még szüleik, testvéreik olvassák fel a mesét, de a nagyobbacskák már önállóan is el tudják olvasni, hiszen a betűk titkával már megismerkedtek, bátran ragadják meg a szebbnél szebb mesekönyveket. Minden évfolyam a saját korosztályának megfelelően kapott feladatot, amit az osztályközösségben oldottak meg.
A jól végzett munka után jöhet a játék, szórakozás. Az egyes csapatok csapatzászlóval a kezükben érkeztek a játékra. Játékos, mozgással egybekötöttfeladatok elvégzésére került sor a díszcsarnokban. A kitűnő hangulatról meséljenek a képek. A játék végén egy gyönyörű oklevelet és apróbb ajándékot is kaptak a tanulók. Egyhangúan eldöntötték, hogy jövőre is szeretnének ilyen és ehhez hasonló feladatokkal megismerkedni, megmérkőzni. Nagyon jól szórakoztak. Sok új ismerettel gazdagodva tértek vissza az osztályaikba.
Ezt már olvasta?

Dunaszerdahelyi tanárok ERASMUS + összpontosításon jártak Németországban
A dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán...

A dunaszerdahelyi diákok bevették a Monostori erődöt
A Szövetség a Közös Célokért diákutaztatási programjának...