Back to top

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében szerveztek papi konferenciát

Publikálva: 2021, augusztus 27 - 16:35
Különleges alkalomból gyűltek össze a Felvidék több régiójából augusztus 26-án Dunaszerdahelyen, a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolán a katolikus papok. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében szervezett számukra konferenciát a Glória Társulat. A rendezvény az Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség teológiáját járta körbe, főelőadója pedig Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében szerveztek papi konferenciát

„A  30 évvel ezelőtt megalakult Glória papi társulat egyik célja volt, hogy a felvidéki magyarok papok továbbképzésére is gondoljon. Úgy véltük, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közeledtével épp adódik az idő, hogy felfrissítsük a tudásunkat, illetve közelebb kerüljünk azokhoz a témához, amelyek éppen az Eucharisztiáról szólnak” – fogalmazott Herdics György, a főiskola kihelyezett tagozatának igazgatója.

„Az előadásokban így többek között az egyházjog, a pandémia online szentmiséinek lelkipásztori tapasztalatai, az egyházzene vagy éppen a kisközösségek élete került előtérbe. Illetve szólt előadás Horváth Győzőről, arról a csallóközi, pontosabban csallóközcsütörtöki származású kalocsai segédpüspökről, aki többek között a szentmiseáldozat gyümölcseiről írt könyvet. Éppen ezért is van itt Bábel Balázs, a kalocsai érsek. Másrészt azért is jött el közénk, mert jó barátságban vagyunk és nemes szívet mutat mindig a felvidéki történések iránt”

– mondta el Herdics György.

A konferenciát Mahulányi József esperes (Nagymegyer), a Glória Társulat elnöke nyitotta meg, majd Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye általános érseki helynöke köszöntötte a megjelet egyháziakat. 

Ďurčo Zoltán (Érsekújvár/Nyitra) püspöki helynök rövide elmélkedéssel, illetve napközi imaórával folytatta, majd Bábel Balázs érsek, metropolita (Kalocsa) mutatta be Csallóköz szülöttének, Horváth Győző kalocsai segédpüspöknek A szentmiseáldozat gyümölcseiről című könyvét.

Szlávik Antal (Hidaskürt) atya A klerikus és az Eucharisztia asztala a CIC 276. kánonja értelmezésében címmel egyházjogi megközelítésből tekintette át a témát, majd ismét Bábel Balázs érsek következett, aki az Eucharisztia teológiájának összefoglalásáról szólt, a NEK, vagyis a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületében. Juhász Attila plébános (Gömörpéterfala) az online szentmiséket vette górcső alá, feltárva a pandémia idejének lelkipásztori tapasztalatait, Zsidó János esperes (Nyékvárkony) pedig az Eucharisztiának a kisközösségek életében betöltött rendkívüli szerepére irányította a figyelmet.

Az Eucharisztia és az egyházzene kapcsolatáról, illetve a liturgikus ének szerepéről a papnevelésben és a lelkipásztorkodásban Józsa Attila esperes (Ógyalla) beszélt, majd a konferenciát Parák József püspöki helynök (Ipolynyék/Besztercebánya) zárta gondolataival.

A napot végül a sikabonyi Mindenszentek-templomban bemutatott szentmise koronázta meg.

Nagy Attila

Ezt már olvasta?

Cookies