Back to top

Nemzetközi dobogón a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola csapata

Publikálva: 2023, április 28 - 14:14
Miután januárban megnyerték a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi döntőjét, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola csapata képviselhette a szlovákiai magyarságot a Kárpát-medencei döntőn Szolnokon. A csapat tagjai Ábrahám Fanni, Bognár Tifani és Simon Bálint Pál, felkészítő tanáruk pedig PaeDr.Kiss Kinga PhD volt.
Nemzetközi dobogón a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola csapata

A verseny az elmúlt hétvégén, április 22-én zajlott, a résztvevők az előző napon pedig lehetőséget kaptak részt venni egy minden szempontból hasznos és érdekes tudományos előadássorozat meghallgatására. „Már pénteken útnak indultunk Szolnokra, ahol a délutánt a város megismerésével és tudományos előadások meghallgatasával töltöttük” - mesélte a csapat egyik tagja – „A sok érdekes előadás közül számunkra a legérdekesebb Dr. Tóth Tar Éva (Selye János Egyetem) előadása volt, aki a genotoxikológia alapjait ismertette meg velünk. Rendkívül elgondolkodtató volt még Dr. Jekő József (Nyíregyházi Egyetem) beszámolója a szennyvízben és ivóvízben előforduló gyógyszerekről és azok metabolitjairól.”

A fárasztó nap után a diákokra nagy megmérettetés várt, amely két részből állt.

Először egy írásbeli teszttel mérték össze tudásukat a többi csapattal. A teszt a környezetvédelem, biológia és földrajz tárgykörében mérte fel ismereteiket. Az igényes feladatot kiselőadások követték. Ezeken a beszámolókon az egyes csapatok bemutathatták, hogy milyen környezeti problémákat tapasztalnak, és mit tesznek ezek ellen.

Az egészségügyi középiskola csapata a „húsmentes nap“ elnevezésű kampányukat, és az ehhez kötődő kutatásukat mutatta be, mely elnyerte a zsűri tetszését, ezért maximális pontszámmal díjazták.

A teszt és a szóbeli forduló pontjait összesítve a csapat a dobogó harmadik helyén foglalhatott helyett, és büszkén vehette át a nekik járó bronzérmet.

A fiatalabb kategóriában a somorjai Madách Imre Gimnázium diákjai képviselték felvidéket és szintén szép eredményt értek el.

„Nagyon hálásak vagyunk tanárnőnknek azért, hogy motivál bennünket és ilyen nagy figyelmet fordít a környezeti nevelésre. A környezet- és egészségvédelem korunk megkerülhetetlen és legnagyobb problémája. Örülünk, hogy lehetőségünk van ezzel tudományos szinten foglalkozni. A versenyen bemutatott kampányt a jövőben minél szélesebb körben tervezzük ismertetni”- nyilatkozta a csapat egyik tagja.

„A dobogós hely kétségkívül hatalmas eredmény, de számomra mindennél többet ér, hogy értékes tapasztalatokat szereztünk és megismertük a legújabb kutatások eredményeit. Elmondhatom, hogy rengeteg ötletünk van a jövőre nézve“- tette hozzá Kiss Kinga tanárnő.

Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola , Simon Bálint Pál
fotók: Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola

Ezt már olvasta?

Cookies