
A városi ifjúsági parlament szerdán tartott diákpolgármester-választásának győztese, Németh Evelin, a Szewnt István téri Közös Igazgatású Középiskola diákja, valamint a választás további két jelöltje, Dziadek Tamás, a Kodály Zoltán Alapiskola, és Tóth Kamilla, a Neratovicei téri Magán Szakközépiskola diákjai csütörtökön mutatkoztak be városunk polgármesterének, aki a látogatás alkalmával átnyújtotta Németh Evelinnek kinevezési oklevelét.
Mivel Dziadek Tamás és Tóth Kamilla szintén átgondolt, jövőbemutató programmal indultak a polgármesteri címért, ezért a szerdai választáson azt is elhatározta az ifjúsági parlament, hogy őket diák-alpolgármesternek javasolják. Városunk polgármestere a javaslatot szintén támogatta, így a csütörtöki találkozó alkalmával a diákpolgármesteri kinevezés mellett két alpolgármesteri kinevezési oklevelet is átnyújtott.
Az oklevelek átnyújtása után Hájos Zoltán, a három fiatal - immár kinevezett diák tisztségviselők, valamint a városi ifjúsági parlamentet koordináló Bugár György megbeszélést folytattak az ifjúság bekapcsolódásáról a városi közéletbe és a jövőbeli lehetőségekről.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
Megyei közgyűlés: Létrejön a Holisztikus Egészség Intézete és az ifjúsági parlament, a megye folytatja a kulcsfontosságú területek fejlesztését
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat (TTSK) képviselői...
Élő Keresztút a majdani Szent István-templom helyén
A nagyböjt kezdetén különleges kegyelmi alkalomra hívja a...
