Jelenlegi hely

Németh Antal: Fontos lépcsőfok

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, június 30 - 07:30 | DAC hírek
Bernd Storck segítője azt vallja, ha a játékosok képesek előre lépni, az a csapatra is jó hatással van.
Németh Antal: Fontos lépcsőfok

Négy hete dolgozik Dunaszerdahelyen, ez idő alatt valamelyest megismerhettük, de azért arra kérném, mutatkozzon be nekünk! Mit emelne ki az eddigi pályafutásodból
„Magyarországon az ESMTK csapatával a másodosztályban szerepeltem, amely jelenleg a harmadik vonal tagja. Onnan Új-Zélandra igazoltam, többek között nyelvtanulási szándékkal, ám ugyanakkor a labdarúgást sem szerettem volna abbahagyni. Így kerültem egy új-zélandi első osztályú együtteshez, amely akkor a még félprofi bajnokságban játszott. Ezért kaptam egy sporthoz kapcsolódó állást is, amelyet napi négy órában csináltam úgy, hogy ne ütközzön az edzések időpontjával. A 2000-es visszaigazolásomkor elrontottuk a transzfert, ezért fél évet ki kellett hagynom. Akkor kezdtem el edzősködni a budaörsi utánpótláscsapatban, majd szépen lassan lépkedtem fel a ranglétrán. Onnantól kezdve a játékos-pályafutásom már nem volt annyira fontos, hiszen megszerettem az edzősködést és a futballistákkal való foglalkozást. Az vált a fő célommá, hogy mindegyik játékosból kihozzam a legtöbbet, bármilyen szinten is van. Edzői pályafutásom egyik legfontosabb állomása a Magyar Labdarúgó-szövetség Pest Megyei igazgatóságának a szakmai igazgatói posztja, ahol a 6-14 év közötti korosztályokért voltam felelős, továbbá ebben a minőségemben én felügyeltem a Bozsik-programot is. Emellett a Vasas akadémiájának, a Kubala Akadémiának a vezetőjeként, szakmai igazgatójaként is tevékenykedtem, továbbá én voltam a Pest Megyei U14-es válogatottnak a vezetőedzője is. Itt talált rám Bernd Storck és így kerültem a válogatott mellé. Az edzőképzésben is dolgoztam egy évet, ahol a MLSZ „C” tanfolyamát oktattam Magyarország hét megyéjében. Edzői filozófiám, hogy minden játékosból megpróbálom kihozni a maximumot. Ha képesek előre lépni, az nyilván a csapatra is jó hatással van.”

Szóval tulajdonképpen a féléves kihagyás miatt kényszerűségből lett edző…
„Tulajdonképpen igen, bár mindig szerettem emberekkel foglalkozni. Akkor és ott eldőlt, hogy az edzői pályára lépek.”

Említette a filozófiáját. Pályaedzőként viszont alkalmazkodnia kell a vezetőedző elképzeléseihez. Mennyire tudja megvalósítani az ötleteit Bernd Storck mellett?
„Tudtam, hogy asszisztensként érkezem Dunaszerdahelyre. Az első hetek arról szóltak, hogy még alaposabban megismerjem Bernd Storck munkásságát. Nyilván a múltban már volt köztünk kapcsolat, amely három éve megszakadt, de tudtam, hogy nagyjából azonos elképzeléseink vannak a csapatjátékról és magáról a futballról is. Igyekezem még jobban azonosulni vele és támogatni a munkáját, megpróbálom minél jobban közvetíteni az elképzeléseit a játékosok felé. Ezzel szerintem nem lesz gond, a korosztályos válogatottaknál is párban dolgoztunk. Volt olyan, hogy az egyik héten én voltam az U19-es csapat vezetőedzője, majd a következő héten a tizennyolc éven alattiak összetartásán pályaedzőként dolgoztam. Azt pedig kimondottan jó lehetőségnek tartom, hogy egy ilyen komoly szurkolói bázissal és bátor tervekkel rendelkező klubhoz kerültem. Teljesen normális dolognak tartom, hogy pályaedzőként lépjek be a felnőttfutball világába. Ez a pályafutásomban is egy fontos lépcsőfok.”

Megosztaná velünk a mindennapi teendőit? Stábtagként milyenek a feladatai?
„Nagyon fontosak az edzésre való előkészületek. Mindegyik gyakorlatot előre megrajzolok és elmondom a játékosoknak, hogy miként fog kinézni az edzés. Ezeket a dolgokat elsősorban a vezetőedző találja ki, de közösen is ötletelünk. Majd meg kell ezeket rajzolni és bemutatni egy PowerPoint prezentációban. Manapság már egyre szabadabb kezet kapok ebben. Van úgy, hogy én találom ki a gyakorlatot és én is rakom be a prezentációba – nyilván előtte egyeztetek a vezetőedzővel. A gyakorlásra való felkészülést Alex Storckkal ketten végezzük és ha nincs külön csoport, amellyel foglalkozni kell, akkor az edzések vezetése és a hibák kijavítása a feladatom. Nagyon fontos, hogy mindezt a vezetőedző szemléletmódjában végezzem, ne a sajátomat vigyem ki a pályára. Ami a meccseket illeti, a pontrúgások elemzése az egyik feladatom. Mindig visszanézem a saját mérkőzéseinket és megpróbálom kielemezni a támadási és a védekezési fázist is, az észrevételeimet pedig megosztom a vezetőedzővel. Az összecsapás közben is igyekszem tanácsokkal ellátni őt. A találkozó előtt én végzem a csapattal a bemelegítést, és a meccsek alatt a cserékről is értekezünk. Bár nem mindig fogadja meg a tanácsaimat, arra törekszem, hogy legyen alternatíva, amiből választani tud, amikor bizonyos helyzetekben dönteni kell.”

Milyen volt ez a négy hét és ön szerint hova jutottunk el ennyi idő alatt?
„Mindenki számára nagyon feszített volt a tempó, így nekünk is. Például Martin Raškának, aki több éve dolgozik Dunaszerdahelyen, ismét egy új edzőt kellett megszoknia. Ez egy nehéz dolog volt mindenki számára, ráadásul a mérkőzések is sorozatban jöttek, és ezeken egyértelműen a jó eredmény elérése volt a cél. Úgy érzem, nem járunk rossz úton. Annak idején elmondtam, hogy több célunk is van: az Európa-ligás szereplést kiharcoltuk, de sajnos a kupadöntőbe nem jutottunk be, ami miatt csalódottak vagyunk. A harmadik célunk a játékosok és a keret alapos megismerése volt. Meg akartuk tudni, kire lehet számítani és kire nem. Szerintem ezt is teljesítettük. Most már a vezetőedzőnek is van elképzelése arról, hogy kik azok, akikkel neki lehet vágni a következő szezonnak. A játékosok és az alkalmazottak is tudják, hogy mire számíthatnak a vezetőedzőtől. Az ismerkedési folyamat megvalósulása miden irányból egy nagyon nehéz feladat. Itt nemcsak a futballistákra, hanem a klub összes alkalmazottjára is gondolok. Az új vezetőedzőhöz való igazodás több figyelmet igényelt. Szerintem most már nem fog senkit sem meglepetés érni, megismertük egymást, a nehezén túlvagyunk. Most már mindenki felkészültebben vághat neki a következő szezonnak, ismerve azokat a lépcsőfokokat, amelyeket az új vezetőedző érkezésével meg kellett lépni.”

Az új idény előtt azonban még vár ránk néhány nem akármilyen csata. A héten két nagy rangadót is játsszunk az első két helyezett ellen. Ideérkezése előtt is tisztában volt vele, hogy mekkora derbi a DAC-Slovan összecsapás
„Igen, hiszen a DAC eredményeit figyelemmel követjük Magyarországon is és tudtam, hogy ez a legnagyobb itteni derbi. Ezt mi is kiemelt eseményként kezeljük, ez számunkra is egy presztízsmérkőzés.”

dac1904.sk

Címkék: DAC, Németh Antal