
Matovič rámutatott, hogy a veszélyhelyzet visszavonása nem változtatná meg jelentősen a jelenlegi helyzetet. „Ez csak egy fáma, amelyet egyesek felnagyítanak” – mondta Matovič, és rámutatott a járványügyi intézkedések enyhítésére, ami által az élet egyre inkább visszatér a koronavírus-járvány előtti, régi kerékvágásba. Elmondása szerint a fennmaradó időben még lesz lehetőség az intézkedések hatásának elemzésére, annak kiértékelésére, hogy ezek nem járulnak-e hozzá a fertőzés újbóli elterjedéséhez.
Búcsú a kötelező karanténnak
A miniszterelnök kijelentette, hogy a veszélyhelyzet megszűnése nem függ össze a kötelező karantén rendszerével.
„A határok megnyitásával a kötelező állami karanténnak már nem lesz értelme. Visszatérünk ahhoz, hogy a személyes felelősségvállalásra szólítunk fel, vagyis fokozatosan megszüntetjük az állami karantént” – hangsúlyozta a kormányfő.
forrás: Felvidék.ma
Ezt már olvasta?
Rekordmennyiségű szavazatot kapott képviselőként Puha György – a legkevesebbet ezúttal Braun Michal hozta
Dr. Puha György jelenlegi alpolgármester, a nyugati...
Hájos Zoltán fölényesen győzött, a Magyar Szövetség többséget szerzett Dunaszerdahelyen
Hájos Zoltán a polgármesterjelöltekre leadott érvényes...