
„Felkértük az ambuláns elsődleges és szakrendelői egészségügyi ellátást biztosító orvosokat, hogy a jóváhagyott rendelési idejükön felül is – naponta 16.00 óráig álljanak betegeik rendelkezésére. Minden ambuláns orvosnak köszönjük az együttműködést, ami már a koronavírus-járvány kezdeti szakaszában is jól működött” – tette közzé a megyeelnök közösségi oldalukon.
A www.zdravazupa.sk honlapon elérhetővé tették az orvosok aktuális napi elérhetőségének kikeresését, mert „előfordulhat, hogy betegség vagy karantén miatt némelyek nem rendelnek.
Abban az esetben, ha a lakos gyógyszerfelíratás, betegszabadság, családtag gondozásának kezdeményezése céljából ismételten nem tud kapcsolatba lépni orvosával, megteheti ezt a megyei online formanyomtatvány segítségével, amelyet – első megyeként – kifejezetten erre az esetre alakítottunk ki
– fogalmaztak.
Az egészségügyi rendszer – elsősorban a sürgősségi osztályok – túlterheltségének megelőzése érdekében hasznos, gyakorlati tudnivalókat állítank össze szlovák és magyar nyelven arról, hogyan kezelhető az omikron fertőzés az otthoni körülmények között.
ttsk
Ezt már olvasta?
Már megint az ismert módszerrel próbálják kicsalni a pénzünket
A múltban már többször észlelt, visszatérő módszerrel...
Változott a tavaszi óraátállítás időpontja – mikor kezdődik a nyári időszámítás 2026-ban?
Közeleg a tavaszi óraátállítás, amely minden évben jelzi...