Back to top

A négy góllövő az öt kupatalálatról

Publikálva: 2016, szeptember 29 - 20:14
Tegnap a harmadik ligás Nagyselmec otthonában aratott sima, ötgólos győzelemmel jutott be a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjébe a DAC. Csapatunk öt találatáról azok szerzőivel beszélgettünk.

Az első két gólt, mely az együttes megnyugtatása miatt volt fontos, Valerijs Šabala szerezte. Az augusztusi, Slovan elleni rangadó óta a lett támadó most talált be színeinkben először. „Remekül kezdtük a mérkőzést, főleg az első félidőben játszottunk kiemelkedően. Sokat segített a gyors gól, melyet követően már könnyebb volt játszanunk. A hasonló összecsapásokon mindig nagyon fontos minél hamarabb betalálni, hogy a csapat megnyugodjon,” mondja Šabala, aki több gólt is szerezhetett volna. „Igen, több lehetőségem is volt, de a második félidőben nem akart bemenni semmi. A helyzetkihasználásomon még dolgozni kell.” A 83. percben is közel járt a gólszerzéshez, ekkor Almási szó szerint lelopta a lábáról a labdát, és találatával megpecsételte a győzelmünket. „Éppen lőni akartam ballal, a labdát már a hálóban láttam, amikor odafutott, és belőtte. Ez volt az első találata a DAC színeiben, így minden rendben van, hiszen végtére is a csapat a fontos. Én főleg a játéklehetőségnek örülök. Igyekeztem kihasználni, és minél jobb színben megmutatni magam. Meglátjuk, hogy szombaton pályára lépek-e. Ez az edző döntésén múlik,” tette hozzá a 21 esztendős, lett válogatott labdarúgó.

Róbert Polievka is jó mérkőzést zárt, hiszen négy gólunkban is tevékeny szerepet vállalt. Egyet maga szerzett, mellyel 3:0-ra növelte az előnyünket. Bár igaz, hogy a találkozó hivatalos jegyzőkönyvében elvették tőle a gólt, mely végül Vida Kristopher neve mellé került. „Hosszú idő után ismét a kezdőcsapatban kaptam helyet, így nagyon vártam már az összecsapást. Meg akartam mutatni a vezetőedzőnek, hogy helyem van a csapatban, sőt akár a kezdő tizenegyben is. Örülök, hogy végre sikerült betalálnom, még ha nem is nekem adták végül a gólt. Nem baj, boldog vagyok, hogy sikerrel zártuk az összecsapást. Már a félidei szünetig négy gólt szereztünk, ezt követően pedig kissé visszafogtuk a tempót. Az első játékrész volt a döntő, bár a második elején ránk jött az ellenfél, igyekeztek kezdeni valamit az eredménnyel. Viszont vagyunk annyira rutinos csapat, hogy az ilyen meccseket behúzzuk. Örülünk a győzelemnek és a továbbjutásnak. Most egy nagyon fontos összecsapás vár ránk Rózsahegyen, ahonnan nem szeretnénk üres kézzel távozni, így téve még értékesebbé az ezen a héten elért két győzelmünket.”

Az első félidőt Erik Pačinda 45. percben szerzett gólja tette teljessé. A jelenlegi kupaidényben már másodszor volt eredményes: ezt megelőzően a második ligás Szentgyörgy kapuját vette be. „A kezdő sípszó előtt elmondtuk, hogy a cél a továbbjutás, amit sikerült is kivívnunk. Gyors góllal kezdtük a mérkőzést, ezt követően pedig ellenőrzésünk alatt tartottuk a találkozót, és végül fölényesen, 5:0-ra győztünk. Örülök a gólomnak és a gólpasszomnak is,” mondja a Kassáról származó játékos. Szombaton ismét Közép-Szlovákiába látogatunk: a néhány kilométerrel arrébb található Rózsahegy otthonában lépünk pályára egy sokkal nehezebbnek ígérkező összecsapáson. „Egy kicsit másabb lesz, de fel kell készülnünk, regenerálódnunk, és főleg kapott gól nélkül, de lőtt góllal lehozni a találkozót.”

Almási László, csapatunk 17 éves támadója góllal tette emlékezetessé a DAC A csapatának színeiben lejátszott első mérkőzését. A fiatal játékos az ősz folyamán érkezett Szenicéről. Almási az első 1999-ben született futballista, aki pályára lépett a DAC A-csapatában. „Örültem annak, hogy bekerültem a kupameccsre utazó keretbe. Azzal az elhatározással léptem pályára, hogy gólt akarok lőni, hiszen 4:0-s állásnál cseréltek be. Sokat támadtunk, így reméltem, hogy összejön. Az edző is azzal küldött fel, hogy jó lenne betalálnom. Szerencsére sikerült is, még ha egy kicsit le is loptam Šabala lábáról a labdát, de nem csinált belőle gondot. Az A csapat színeiben szerzett első gólomat a családomnak ajánlom, hiszen ők állnak a leginkább közelebb hozzám, segítenek, támogatnak.” 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies