Back to top

Ne veszítsük el a reményt, üzente az államfő

Publikálva: 2020, október 14 - 06:59
A járványhelyzetről kérdezték Zuzana Čaputová köztársasági elnököt a Markíza Televízió kedd esti híradójában. Az államfő szerint a helyzet komoly, de még mindig megvan az esély rá, hogy ellenőrzésünk alatt tartsuk.
Ne veszítsük el a reményt, üzente az államfő

Nem szabad túlozni, se bagatellizálni, mondta. Hozzátette: a kormányon és a válságstábon áll, hogyan kezeli a helyzetet.

Azzal egyetértett, hogy az adatok alapján és megfontoltan kell dönteni a szigorításokról, mert az mindenkit érzékenyen érint.

Biztonság és megnyugtatás kell a közvéleménynek,

hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy vajon Szlovákia tényleg a cseh útra lépett-e a koronavírus-járványt illetően, azt válaszolta, erre több minden utal, például, hogy növekszik a kórházban kezeltek és a kritikus állapotban lévők száma, valamint egyre több a fertőzött orvos és nővér is. Most kell visszavennünk, hogy ne jussunk oda, mint a csehek, figyelmeztetett.

Arra a kérdésre, hogy a kormány jól kommunikálja-e a helyzetet és a szigorító intézkedéseket, az államfő azt válaszolta, hogy ezen a téren még lát tartalékokat, az emberek személyesebb hozzáállást várnak. Tárgyilagosan és nyugodt hangon, könnyen érthetően kell közölni a fontos információkat, ami bizalmat ébreszt. A kormányfő ugyan más módon kommunikál, mint ő, de éppen ezzel nyerte meg a választásokat, tette hozzá.

Az emberek egzisztenciális problémáit érzékeli, sőt sokan egyenesen hozzá fordulnak segítségért. Bár neki nincsenek olyan kompetenciái, amivel meg tudná oldani gondjaikat, továbbítja a kéréseket azoknak, akiknek ez módjukban áll. Azzal is tisztában van, hogy a kultúrában dolgozóknak azonnali pénzre van szükségük.

Legyünk türelmesek, ne veszítsük el a reményt, legyünk szolidárisak és fegyelmezettek. Összefogásra és nem széthúzásra van szükség,

hangoztatta az államfő.

forrás: ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies