Erről dr. Denisa Šoltésová egyetemi docens, terapeuta, az eperjesi Trojlístok (Háromlevél) nonprofit szervezet igazgatója beszélt a TASR-nek.
Olyan tízéves és idősebb gyerekekkel foglalkoznak, akiknél már függőség alakult ki.
Idézném a kérdés egy másik szlovákiai szakértőjét, Sabina Brédovát, a Prima Polgári Társulás munkatársát, aki szerint a drogok vagy pszichoaktív anyagok első számú terjesztői a gyerekekkel kapcsolatban általában a szülők. Néha észre sem vesszük, de tréfásan megkínáljuk a gyerekeinket egy sörrel. Aztán nevetünk a gyerek arcán, vagy olyan likőrt vagy csokoládét adunk nekik, amely alkoholt tartalmaz. Ezen szülőként nagyon jól tudunk szórakozni, sőt, talán még büszkék is vagyunk rá"
- magyarázta Šoltésová.
Ily módon a szülők hozzájárulnak a kisgyermekek alkoholfogyasztásához, és Szlovákiában az alkohollal való első érintkezés nagyon fiatal korban történik.
Tíz, tizenegy éves gyerekekkel dolgozunk, akiknek már problémáik vannak az alkohollal, és ez a nyilvánosságot néha nagyon meglepi. Ha egy tizenegy éves gyermek szülője kér segítséget, akkor a »kóstolási előzmény« valószínűleg hosszabb"
- mutatott rá a szakértő.
Nem szükséges, hogy a szülők megvásárolt teszterrel figyeljék meg gyermekeiket, hogy fogyasztottak-e alkoholt - mondta.
Ha egy olyan különleges eseményről van szó, mint a húsvét, nem észszerű, hogy hirtelen valahogy érzékenyek legyenek. Ez inkább szülői dolog, hogy amíg megtanítottuk a gyerekeket arra, hogy vigyázzanak magukra, hogy megértsék, mi oké és mi nem oké, és ha olyat teszek, ami nem oké, akkor tudom, hol találok segítséget, addig szerintem a szülők nyugodtak lehetnek. Ha problémás viselkedésű fiatalokról van szó, azt javaslom, hogy ne csak az alkohollal kapcsolatban legyenek érzékenyebbek vagy gyanakvóbbak, hanem nézzék meg, hogy kivel találkozgat a gyerekük"
- tanácsolta a terapeuta.
Szerinte az ivásban nincs normális mérték. Ami valakinek normális, nem biztos, hogy az másra is vonatkoztatható.
Ha az ivásom már problémát okoz a környezetemnek, akik megkérdezik, nem vittem-e túlzásba, akkor ez ok arra, hogy tudatosítsam: valami nincs rendben. Felnőttekről beszélünk, ha gyerekekről van szó, akkor szóba sem jöhetne az alkohol. Úgy gondolom, hogy ezeket az ünnepeket egyáltalán nem lenne szabad még csak alkoholmentes sörrel, gyerekpezsgővel vagy bármilyen más, alkoholra hasonlító pótlékkal sem társítani"
- tette hozzá Šoltésová.
ma7 | TASR
Ezt már olvasta?
Fontos információ a vásári árusok számára!
A vásárigazgatóság ezúton is tájékoztatja az engedéllyel...
Borok világa a Csallóközi Vásár idei Borkorzóján
A megszokott minőségi borkínálaton túl a Borkorzón idén...