
A Szlovák Környezetvédelmi Iroda (Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma) és Dunaszerdahely Város Önkormányzatának koordinálásában zajló eseményen – a tavalyihoz hasonló módon – a Szent István tértől a Duna utcáig, illetve a Kondé püspök utcáig reggel 9.00 órától délután 15.00 óráig szünetelni fog a forgalom.
Ott ugyanis
standokat helyeznek el, ahol többek között klasszikus kerékpárok, e-kerékpárok, elektromos járművek és azok töltőállomásai, illetve hidrogénhajtású járművek standjai lesznek megtalálhatók.
A főszerep pedig a gyerekeké lesz: foglalkozások várják az óvodásokat, az iskolásokat, illetve minden érdeklődő számára hasznos információkat nyújtanak majd az alternatív közlekedési eszközökről.
A megnyitó 10 órakor kezdődik a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ melletti útszakaszon.
(nagy)
Ezt már olvasta?

Szent György-napok – a nemzeti gyásznap miatt programváltozás lesz
Nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány szombatra, Ferenc...