Jelenlegi hely

A nagy kihívás nagy élményét osztotta meg a közönséggel Camino Steve

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, február 5 - 16:02 | Színes
Újabb különleges vendéget köszöntött Kovács „Kovi” Zoltán a februári VándorLáss-esten. Ezúttal a hosszútávtúrázó, Camino Steve volt a kedd este vendége, előadója.
A nagy kihívás nagy élményét osztotta meg a közönséggel Camino Steve

Szokásához híven Kovi előbb beszámolt a közeljövő VándorLáss-os terveiről, egyúttal megköszönte a hozzájuk érkező felajánlásokat, valamint a kultúrközpont és a technikai személyzet segítő hozzáállását. Majd köszöntötte a túrázók által jól ismert Camino Steve-et, azaz Csutka Istvánt.

Camino Steve - mert túrázó körökben így ismert az eredetileg színművész végzettségű úr - pedig belevágott a tavalyi nagy teljesítménye, valamint annak előzményeinek elmesélésébe.

Az előzmények igazából gyermekkorától indultak, hiszen édesapja esti mese gyanánt vadászírók regényeit olvasta fel neki, illetve családostól sokat túráztak - ekkor került közel hozzá a természet, ekkor szerette meg a túrázást. Ez, a gyermekkortól benne élő természetszeretet és a szabadságvágy indította őt az első nagyobb útjára is, 2008-ban a Kilimandzsáróra. Később, 2015-ben, egy videómegosztó portálon „futott bele” Andy Davidhazy videójába, amelyet az egyik nagy túraútvonalon, a Pacific Crest Trailen készített. Szinte hihetetlen módon, később személyesen is találkozott vele Magyarországon. Ez a találkozás, az élettörténetük sok-sok hasonlósága idézte fel benne gyermekkori álmát, hogy ő is megjárja az Egyesült Államok vadonját, megpróbálja teljesíteni az úgynevezett Triple Crown Trailt (egymás után megjárva az Egyesült Államok három nagy túraútvonalát), mely során gyalog, hátizsákkal, végig a természetben tesznek meg 12.785 kilométert.

István a történet mesélése közben - melyet fotókkal, videókkal is bőven illusztrált - arról sem feledkezett meg, hogy hasznos tanácsokkal lássa el a túrázókat. Mint mondta, a mai csúcstechnológia sokat könnyít a túrázók életén, de így is hatalmas kihívás - mind fizikailag, mind pedig lelkileg -, sokszor hetekig teljesen egyedül, a természet viszontagságai, a kiszámíthatatlan időjárás közepette, néha veszélyes szituációkat sem elkerülve teljesíteni egy ilyen útvonalat. Mint mondta, ez egy olyan kihívás, melynek során érdemes a megérzésekre is hallgatni. Vannak ugyan olyan alapszabályok, amelyeket betartva kevésbé veszélyes az élet a vadonban, de ahogy viccesen megjegyezte, a medvék, a kígyók, a pumák, a kullancsok nem mindig hajlandók ezek szerint a szabályok szerint viselkedni. Camino Steve kiemelte, hogy egy ilyen túrán nem érdemes feleslegesen kockáztatni, sokkal többet ér, ha az ember addig csinálja, amíg számára ez élményt nyújt. Szavai szerint egy nehéz, de ésszerű döntés - akár az eredeti terv időközbeni feladása is - „benne van a pakliban”, viszont ezt sosem kudarcként, hanem józan döntésként kell értelmezni. Ő maga sem tudta - egy a túra során kapott fertőzés, valamint a tavalyi szélsőséges időjárás miatt  - maradéktalanul teljesíteni az eredeti célját, az egy éven belüli hármas túraútvonalat (Calendar Triple Crown), de részéről mindent megtett, ami tőle tellett, így sikerként és nem kudarcként értékelte a tavalyi elképesztő teljesítményét.

A mintegy két órás előadás így nem egyszerűen egy élménybeszámoló volt, hanem a mindennapi életben is használható útmutató, mely az emberi célokról, a kitartásról is szólt. Mint mondta, azért is tart előadásokat, mert ezzel is szeretné inspirálni a hallgatóságot, hogy próbáljanak ki új dolgokat, hogy érezzék át az élet szépségeit, hogy saját példáján keresztül is megmutassa, hogy „40-50 év felett is van élet”.

A hangulatos, időnként humoros előadást - talán mondani sem kell - hatalmas vastapssal köszönte meg a közönség, majd szóban Kovi is. Az est házigazdája egyben a március 3-ai VándorLáss-estre is invitálta a közönséget, amikor Méder Áron, tengeri vándor, szóló földkerülő lesz a dunaszerdahelyi közönség vendége.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Címkék: VándorLáss