Back to top

A nagy disznótoros – a sikabonyiak ismét kitettek magukért

Publikálva: 2019, február 24 - 16:40
Családias, mégis tömegeket megmozgató rendezvény kerekedett – hasonlóan, mint az előző években – a sikabonyi disznótorosból, amelyet évente ebben az időszakban szervez meg a Sikabony Polgári Társulás, a város egyik legaktívabb civil szervezete.
A nagy disznótoros – a sikabonyiak ismét kitettek magukért

A rengeteg érdeklődőt a kellemes hangulat, jó zene, finom ételek mellett a helyszínen megvásárolható friss hús is kicsalogatta a közösségi ház udvarán szervezett akcióra, amely egészen reggeltől késő délutánig tartott.

A klasszikus disznótoros ételek mellett az elmaradhatatlan sült pecsenye, kolbász, vesevelő, sült vér és egyéb finomságok csábították el a vendégeket, akik jócskán a tányér aljára néztek – sőt, volt, aki kétszer is kért a finomra ízesített disznótoros káposztából. Mert hát, ugye, teljesen más íze van a helyben, nagy kondérban, frissen elkészült, nagyban ízesített ételnek, mint az otthon, fazékban rotyogónak.

A csípős hideg ellenére az égiek is kegyesek voltak a szervezőkhöz: végig ragyogó napsütés segítette a sikabonyiakat. 

A felszolgált ételek ezúttal támogatói jegyre voltak kaphatóak. A befolyt összeget a társulás saját rendezvényeibe forgatja majd vissza – az évente megszervezett 15-20 esemény között pedig a java nem profitorientált, hiszen a városrész közösségét szolgálja, számukra kínál évről évre egyre nívósabb programokat.  

Aki ott volt, tartalmas napot tudhatott maga mögött – aki pedig nem jött el, az magára vessen, mert ugye tudjuk, bár „nem erőszak a disznótor”, aki kimarad belőle, csak a hasát kordíthatja...

Ezt már olvasta?

Cookies