Back to top

A Municipal telephelyére is ki lehet szállítani a hulladékot

Publikálva: 2018, március 23 - 06:10
A Municipal városi cég Pozsonyi úti telephelye március 24-től a lakosság számára is nyitva lesz. A gyűjtőudvarban már március 24-én, szombaton három konténert helyeznek ki.

A dunaszerdahelyi lakhellyel rendelkezők az említett szombatot is beleértve, kiszállíthatják és elhelyezhetik ezekbe a konténerekbe az építési törmeléket, a régi kárpitozott bútorokat (ágyakat, kanapékat, fotelekeket, székeket) valamint tiszta fahulladékot (szekrények, asztalok). Az építési törmelék elhelyezéséért illetéket kell fizetni, de csak a magánszemélyek élhetnek ezzel a lehetőséggel, a cégek és vállalkozók nem.

A városi cég telephelyére a zöldhulladékot (gallyak, fűkaszálék, stb.) is ki lehet szállítani, műanyaghulladékot és háztartási hulladékot azonban nem. A Municipal telephelye szombatonként 8 és 17 óra között tart nyitva, hétfőnként pedig 13 és 18 óra között. A húsvéti ünnepek alatt zárva tart. A családi házas övezetekből a rendszeres, hetente történő zöldhulladék elszállítása 2018. április 9-én kezdődik, továbbra is hétfőn, kedden és szerdán lesz. A lakosok maximum három zsákot helyezhetnek el a ház előtt, amelyekbe lágy zöldhulladék kerülhet. A faágakat ekkor a Municipal már nem szállítja el, azokat a lakos viheti ki a cég telephelyére.

Forrás: dunstreda.sk

Ezt már olvasta?

Cookies