
A szakemberek szerint egy megelőző vizsgálattal időben diagnosztizálható, majd ezt követően eredményesen kezelhető a prosztata rosszindulatú megnagyobbodása.
„A prosztatarák az ötven év feletti férfiak esetében az egyik leggyakrabban előforduló daganatos betegség. A helyzetet súlyosbítja, hogy a betegek nagy százalékánál előrehaladott stádiumban diagnosztizálják ezt a betegséget, amikor a kezelési lehetőségek már alapvetően korlátozottak” – nyilatkozta a Szlovák Urológiai Társaság elnöke, Ivan Minčík.
Minden veszélyeztetett korban lévő férfi jogosult ingyenes megelőző urológiai vizsgálatra.
A vizsgálat fájdalommentes, a pácienssel folytatott beszélgetésből, ultrahangos vizsgálatból, vér- és vizeletvizsgálatból, valamint a prosztata végbélen keresztül történő vizsgálatából áll. Ezzel kapcsolatban az egészségbiztosítók részletes tájékoztatással szolgálnak.
Mindezek mellett a Rákellenes Liga hosszú távú segítséget nyújt az érintetteknek. „Ha bármilyen kérdésük van ezzel a témával kapcsolatban, akár a megelőzést, a diagnózist, a kezelést érintően, de akár pszichológiai tekintetben, igénybe vehetik ingyenes onkológiai konzultációs szolgáltatásunkat” – tette hozzá Eva Kováčová, a Rákellenes Liga igazgatója.
NZS/Felvidék.ma/teraz.sk
Ezt már olvasta?
Biztonság egyetlen gombnyomással - SOS karóra Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely város önkormányzata közreműködésével a...
Júliustól emelkedik az ápolási pénzbeli támogatás összege és a személyi asszisztencia óradíja is
Július 1-jétől emelkedik az ápolási pénzbeli támogatás...