A 2013 óta már egy-két módosítást megélt városi fesztiválrendelet a kulturális programok megszervezéséről szól, megszületése azokból a lakossági kérésekből indult ki, miszerint egy-egy rendezvény kapcsán a lakosoknak számos körülményt el kell viselniük, és szeretnénk, ha a programok bizonyos feltételeknek megfelelnének, amelyek a polgárok kéréseit is figyelembe veszik. Például a nagyobb szabású rendezvényeknél is meghatároztuk, hogy a szervezők milyen körülmények között rendezhetnek meg egy eseményt, milyen hangerőszintet betartva vagy éppenséggel meddig is tarthat egy-egy éjszakába nyúló program.
A korábban megszabott feltételeket most, pár év elteltével célszerűnek látjuk pontosítani, így észszerűbb is, hogy a városi fesztiválrendelet kiigazítva, teljesen új formában legyen jóváhagyva.
Tudjuk, hogy akik egy színvonalas rendezvényre szeretnének eljutni, azon részt venni, azok számára a szervezőknek megfelelő szolgáltatásokat is kellene biztosítaniuk. Sok esetben ezeket elhanyagolják, ugyanis a szervezőnek az a legegyszerűbb, főleg, ha bevételes rendezvényről van szó, hogy a bevétel beérkezzék a kasszába, és abból minél nagyobb hasznot tudjanak megtartani. Általában sajnos ennek a rovására szokott menni a minőség…
Ám a megfizetett belépőért már el is vár valami szolgáltatást az oda ellátogató, és azáltal, hogy az önkormányzat előír bizonyos feltételeket, mintegy az érdeklődők megfelelőbb szolgáltatásban részesülését ösztönzi.
Ha többnapos rendezvényről vagy bizonyos időt meghaladó programról van szó, akkor bizony szükséges például a toalettek biztosítása, ami manapság már alapkövetelménynek tekinthető, de számos más dolgot is ide kell sorolni.
Példának okáért vegyük a cirkuszosokat. Ők közterületen – s mindegy, hogy az a város tulajdonában van vagy magánterületen –, bejelentési kötelezettségük révén jelzik, hogy itt és itt szeretnének cirkuszi előadásokat tartani. Több esetben azonban azzal találkoztunk, hogy bár a terület tulajdonosával megegyeztek, ugyanakkor semmilyen más szolgáltatást nem tudtak felmutatni. Mert kell számukra villany, kell víz, mind a csapat, mind az állatok részére is.
A cirkuszosok pedig elvárják, hogy ezeket a város biztosítsa a számukra. De ez nem így van, ezt a szervezőnek a kötelessége biztosítani. Magyarán, ha valaki szeretne egy rendezvényt a város területén megszervezni, annak az alapfeltételeit neki kell bebiztosítania. Nem a városnak kell mindent megoldania, az ugyanis nem közösségi érdek, hanem kimondottan egy vállalkozás igénye.
Tehát az önkormányzat azt mondja a rendeletben, hogy akkor lehet a város területén rendezvényt megszervezni, ha a szervezők részéről biztosított minden alapvető, a rendezvény megvalósításához szükséges háttér, legyen az víz- vagy az áramellátás, toalettek elhelyezése vagy más szükségletek.
Mi, mint város például a Csallóközi Vásár idején biztosítjuk a büfések, az árusok számára is ezeket, hiszen az a célunk, hogy egy jó színvonalú eseményen vegyenek részt a lakosaink.
A város területén működő polgári társulások, szervezetek, amelyek fontos tevékenységet folytatnak Dunaszerdahely életében, minden év januárjában az önkormányzat költségvetéséből pályázhatnak rendezvényeik megrendezésére szolgáló pénzeszközökre.
Számukra is előírjuk a rendelettel, hogy programjaikat csak bizonyos feltételek mellett rendezhetik meg. Hangsúlyozom, azért, hogy az oda látogatók színvonalas szolgáltatást kapjanak. Nem öncélú dolog ez tehát, és persze benne van az is, hogy a szervező gondolja meg, belekezd-e egyáltalán egy nagyobb kaliberű esemény lebonyolításába, képes-e annak megvalósítására, illetve számoljon azzal, mibe is fog az kerülni, hiszen manapság sincs semmi sem ingyen.
Mi a fesztiválrendelet pontosított feltételeivel az átgondoltabb szervezést ösztönözzük, azt, hogy egy-egy szervező megfelelő módon meg is tudja rendezni az eseményt. Így bízva abban, hogy ezáltal is olyan programok valósulnak meg Dunaszerdahelyen, ahol a szervezők megfelelő módon garantálják a kilátogató lakosoknak a minőségi szolgáltatásokat.
(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2024/8-as számában.)
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték-szakasza sérült meg
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték...