Havonta kétszer letesztelik az egészségügyi dolgozókat és a szociális otthonok alkalmazottait. A határon is ellenőrzést vezetnek be – jelentette be a kormányfő a központi válságstáb hétfői ülését követően.
„Bárki bármilyen okból elmehet ezekre a helyekre és ingyenesen leteszteltetheti magát antigénteszttel” - tette hozzá Matovič.
A határokon való tesztelés miatt feltehetően kevesebb határátkelő lesz nyitva, és rövidebb ideig, az érkezők a határhoz közeli településeken is leteszteltethetik magukat. „Feltételezéseink szerint egy hónap alatt 4-5 millió tesztet fogunk elvégezni ezeken a helyeken” - tette hozzá a kormányfő. Hozzátette, úgy véli, ez elég lesz, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a járványt.
Jaroslav Naď védelmi miniszter elmondta, arról még tárgyalnak, hogy milyen teszteket fognak elfogadni a határon az ide érkezőktől.
Martin Klus külügyi államtitkár hozzátette, gondolnak az ingázókra és a vendégmunkásokra is. „Az előzetes terv szerint kéthetente leteszteljük őket is, és ingázhatnak a munkahelyükre” - vázolta Klus.
Matovič szerint, ha jelentősen romlana a helyzet, ismét tesztelés lehet azokban a városokban és településeken is, ahol elmarad a második kör.
forrás: ma7.sk
Ezt már olvasta?
Fontos információ a vásári árusok számára!
A vásárigazgatóság ezúton is tájékoztatja az engedéllyel...
Értesítés áramkimaradásról - 2024. október 11.
A Nyugat-Szlovákiai Villamosművek tájékoztatása alapján a...