Back to top

Mindszent hava

Publikálva: 2019, október 13 - 16:46
A régi népi kalendárium az októbert Mindszent havaként tartotta számon, annak ellenére, hogy a Mindenszentek ünnepe, majd az azt követő halottak napja csak november legelejére esik.
Mindszent hava

Talán éppen azért, mert ez az a hónap, amikor az ősz már valódi teljességében mutatja meg magát – a csípős, hűvös reggelek a tél ígéretét hozzák, még ha a napközbeni melengető sugarak ennek néha ellent is mondanak…

A napokban emlékeztünk meg az aradi vértanúkról is – október így forradalmaink, nemzetünk történelmi eseményei szempontjából is fontos időszakunk. Október 23-án pedig Dunaszerdahelyen nem csak az 1956-os magyar eseményeket idézzük fel, hanem a diktatúrák áldozatai előtt is fejet hajtunk. De tudjuk, október Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának a hónapja is, a Regina Rosarii, az „Olvasós Boldogasszony” emléknapját is ekkor üljük. S ha azt gondolnánk, ez az ünnep kevésbé magyar, elég csak egyik legendás nemzeti hősünkre, Hunyadi Jánosra gondolnunk, aki Nándorfehérvárnál a rózsafüzért kötötte kardjára, hite és elkötelezettsége jeléül…

Október, minden hidege, esője, lombhullása ellenére is közel áll a szívünkhöz: ekkor van az idősek, az állatok, a lelki egészség világnapja is. De ebben a hónapban emlékezünk meg a kenyérről, a szegénység elleni küzdelemről, Földünkről, vagy éppen a magyar festészetről…

Bevezet bennünket az őszbe, ígéretét adja a télnek. S ahogyan jött, olyan gyorsan fog tovatűnni, hogy mi tovább folytassuk emlékezéseinket, mert ne feledjük, november legelején, halottak napján Dunaszerdahely város gyásznapján településünk I. és II. világháború hősi katonahalottjairól és polgári áldozatairól is megemlékezünk majd.  

Nagy Attila főszerkesztő

Ezt már olvasta?

Címkék: Nagy Attila
Cookies